Tegnap azt álmodtam, szerelmes vagyok. És szeretnek. Ilyenkor valahogy nem kedves az ébredés, és az álom érzés-pamacsai egész nap elkísérnek, nyomot hagynak a hangulatomon. Sóvárgás.
Most én is elmondom a frankót, biztonságban érezve magam, úgysem olvasol. Majd fogsz. Egyszer talán. Tudod, azt hittem, ez valami. Amikor először beszéltünk, nem értékeltelek téged, mint férfi, meg sem vizsgáltalak különösebben. Csak barátkoztam. Spontán volt.
Aztán beszélgetni kezdtünk és lassacskán kiderült, hasonlóan gondolkodunk és nem túl idegenek a dolgaink. Sikerült elnyerned a bizalmamat, sőt, még azt is, hogy ragaszkodjak hozzád. Nevetségesen könnyen. Amire azt is mondhatnám, hogy az én hibám, de nem az. Egyszerűen csak így történt. Bármi is volt ezelőtt, nem maradhatunk mindig bezárva, néha csak le kell lépni a peremről és nem félni a zuhanás szabadságától.
Igazából azt hiszem, nem vagy kíváncsi rám. Szívesen beszélgetsz talán velem, és amit mondasz,
azt sugallja, de igen, az vagy. De azon kívül, amikor összefutunk crewroomban, vagy itt beszélünk, nem keresed a társaságom, ha véletlenül smst írok neked, elfelejtesz válaszolni. Ebből bizony értenem kéne, de bolond vagyok és nem értek.
Egyszer azt is mondtad, nem vagy egy kezdeményező típus. Nos, én sem, el is mondtam, miért. De még ha az is lennék, nem valaki olyannal szemben, akinek a kapcsolati státusza egy akkora rohadt nagy kérdőjel, mint valami nagyonnagy. Valami.
Egyszer böngésztem és megtaláltam őt is. Nem esett jól és próbáltam arra gondolni, rosszul látok. De azt hiszem, nem így van. Nagyon is jól látok, nagyon is létezik, nagyon is veled létezik és láthatóan odavan érted. Hát mi vagyok én ehhez képest?
Bár mondhatnám, hogy hevesen gyűlöllek emiatt, de nem így van. Csak szomorú vagyok és nem értelek. Nem értem, miért nem beszélsz róla, miért nem mondod el. És miért mondod, hogy bizony rosszul haladsz azzal, hogy találj magad mellé valakit, akit szerethetsz. Persze mindehhez semmi közöm.
Hiányozni fogsz. Talán megtalálsz majd, ha méltónak érzel arra, hogy az igazi életedről is mesélj nekem.
Most én is elmondom a frankót, biztonságban érezve magam, úgysem olvasol. Majd fogsz. Egyszer talán. Tudod, azt hittem, ez valami. Amikor először beszéltünk, nem értékeltelek téged, mint férfi, meg sem vizsgáltalak különösebben. Csak barátkoztam. Spontán volt.
Aztán beszélgetni kezdtünk és lassacskán kiderült, hasonlóan gondolkodunk és nem túl idegenek a dolgaink. Sikerült elnyerned a bizalmamat, sőt, még azt is, hogy ragaszkodjak hozzád. Nevetségesen könnyen. Amire azt is mondhatnám, hogy az én hibám, de nem az. Egyszerűen csak így történt. Bármi is volt ezelőtt, nem maradhatunk mindig bezárva, néha csak le kell lépni a peremről és nem félni a zuhanás szabadságától.
Igazából azt hiszem, nem vagy kíváncsi rám. Szívesen beszélgetsz talán velem, és amit mondasz,
azt sugallja, de igen, az vagy. De azon kívül, amikor összefutunk crewroomban, vagy itt beszélünk, nem keresed a társaságom, ha véletlenül smst írok neked, elfelejtesz válaszolni. Ebből bizony értenem kéne, de bolond vagyok és nem értek.
Egyszer azt is mondtad, nem vagy egy kezdeményező típus. Nos, én sem, el is mondtam, miért. De még ha az is lennék, nem valaki olyannal szemben, akinek a kapcsolati státusza egy akkora rohadt nagy kérdőjel, mint valami nagyonnagy. Valami.
Egyszer böngésztem és megtaláltam őt is. Nem esett jól és próbáltam arra gondolni, rosszul látok. De azt hiszem, nem így van. Nagyon is jól látok, nagyon is létezik, nagyon is veled létezik és láthatóan odavan érted. Hát mi vagyok én ehhez képest?
Bár mondhatnám, hogy hevesen gyűlöllek emiatt, de nem így van. Csak szomorú vagyok és nem értelek. Nem értem, miért nem beszélsz róla, miért nem mondod el. És miért mondod, hogy bizony rosszul haladsz azzal, hogy találj magad mellé valakit, akit szerethetsz. Persze mindehhez semmi közöm.
Hiányozni fogsz. Talán megtalálsz majd, ha méltónak érzel arra, hogy az igazi életedről is mesélj nekem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése