Avagy hosszú hallgatás után megtisztelném magunkat legalább egy születésnapi poszttal.
Annyi minden járt ma a fejemben, - mint mindig, mily meglepő - hogy szinte biztos vagyok benne, a java kimarad, próbálkozni azonban miért is lenne kár.
Egészen pontosan a mai nap alkalmával a szülinapjaimon elmélkedtem. Gyerekként rettentő buli volt az egész, már hónapokkal előtte is alig vártam, mi lesz a szülinapi meglepi, szeretteim pedig minden alkalommal kitettek magukért. Amennyire emlékszem.
Aztán tini koromban volt egy pár éves időszak, amikor minden egyes jeles napon ezek közül összevesztem anyámmal, ezért kissé sem vártam az alkalmat gondolván, úgyis elcseszett egy nap lesz csak a sok közül.
Idén pedig, nem is tudom. Valahol épp olyan izgatottsággal vártam ezt a napot, mint gyerekkoromban, annak ellenére, hogy tudtam, semmi nagy buli nem várható, sőt. Nem is vágytam ilyesmire, csupán az érzés volt ott.
Sosem gondoltam még igazán végig, hogy születésnapokkor tulajdonképpen azt vagyunk hivatottak ünnepelni, hogy a világra jöttünk, önálló létezésbe fogtunk. Vajh van-e ezen mit ünnepelni?
Kicsit úgy érzem, ha nem lettem volna bohókás évekkel ezelőtt, fel is tudnék mutatni valamit, amire büszke vagyok. Vannak ilyen dolgok, nem is kevés, de mostanában úgy érzem, többre is képes lennék. Persze, holnaptól próbálkozás tovább. :)
A helyzeten nem segít, hogy az elmúlt két napban ledaráltam a Bridget Jones mindkét részét.
Feleim, elő a sziszákkal.
