Ez a post most megint azért születik, mert utazni fogok. Nem, nem számítottam rá, hogy megint szar kedvem lesz ettől, de de. Naszóval. Esőben jövünk, mire ideértünk, elállt, dejó, nem kell szarrá ázni pakolás közben. A busz érkezése 17:00ra, indulása 17:07re van kiírva. Hivatalosan. Ugye. Namost, ezt nagy általánosságban úgy kell értelmezni, hogy olyan 17:18ra már itt is van. Nő a tömeg, megint szakadni kezd az eső, állunk egymás szájában. Az első embernek kábé tíz percig tart megvenni a jegyet, mondanom sem kell, hogy a kedvenc párocskám elviekben hím tagjáról van szó… Aztán kiscsaj beleáll a bordámba, gondolván, hímnemű vagyok, lehet az oldalbordám? Jó, szar pojén volt, ne várjatok sokat, még idegbeteg vagyok.
Az előre,_táblával_lefoglalt helyemen egy olyan analfabéta ül, akivel egy gimibe jártam, nos, akkor sem volt nagy „íkúfájter” a csaj, nem kommentálnám a továbbiakban. (lehet, nem jól használom a kifejezést, és pont az volt, tuggyafene, világosítson fel valaki. )
Mindezekhez még társul két kiscsaj egy nagyon pici kutyával, amit még nem lenne szabad az utcára vinni. Szívesen mondanám, hogy megérdemelnék, hogy megdögöljön, de szegény kis vakarcs nem tehet róla, hogy hülyék közé került. Erre van egy nagyon morbid dolog, amit mondani szoktam. Olyan ez, mintha egy újszülöttet kilöknék a fél méteres hóba, arra hivatkozva, hogy nem tudtam én azt, hogy nem tesz jót neki. Könyörgöm, miért kell olyan embereknek állat, akiknek fogalmuk nincs arról, hogyan kell nem kiirtani.
Az egymás szájában való ácsorgással kapcsolatban kihagytam még valamit. A buszmegálló rendkívül okosan egy kerékpárút mellett van, ott kell dekkolni. Amit nem értek, az az, hogy miért kell a sok birkának morcosan nézni, mikor valaki két keréken el akar haladni köztük, és odébb kellene lépni öt centit… Mondjam, hogy nincs megint hányingerem? Nem mondom, mert van. Lehet, velem van a baj, hogy ilyesmikben még mindig csalódok, nekem túl nagyok az elvárásaim, idealista vagyok, dögöljek is meg. Biztosan így van.
Nem morcogó rész.
És, mint kiderült, nő sem vagyok, mert az olyanok tudnak érzelmileg nem belevonódni dolgokba. Én nem tudok. Gerinces organizmusnak, kutyarágókának, macskaheverőnek még jó vagyok, ez azért némiképp megnyugtat. :P
Megint itt vagyok, mert látok sok szép dolgot, amiket dokumentálnom kell, de most rögtön, és azonnal. :P Fel az autópályára, kicsi kis madárka reppen alant. Jövés, cölöpök. Tetején ücsörgő, bambán- mélán néző naaagy ragadozó madár. Nemtom még, mi volt, igyekszem magam továbbképezni a témában. Aztán kicsi pukkancs, majd sárgapocakú kicsi nempukkancs. Tudom, hogy nem pocak az, de tetszik a szó, úgyhogy nekem most igenis az lesz. Majd megint nagymadár. Szeretem őket, csak eleddig nem merültem bele a vizsgálódásba, folyamatban van a dolog. És a kedvenc lepkémről, aki mindig elkísér egy darabon, még nem is szóltam. :)
Gyönyörű, sárkány- festmény módra közlekedő felhőt láthatnak kedves utasaink balra fordulva. Sajnos nem örökíthetem meg, üvegen keresztül nem épp szerencsés. :( Aztán felhőhegyek. (Még egy nagymadár. Olyan lehet nekik a pálya, mint egy gyorsbüfé. :P)
Mikor utazok, leginkább buszon, vagy vonaton- mert az magasabb nyilván, mint egy személyautó- , mindig eszembe jut, milyen lenne repülni. Szárnyakkal, vagy nélkülük, ezesetben esztétikai kérdés, tetszene, de lemondanék róluk, ha hiányuktól függetlenül repülhetnék. A repüléses álmokat is szeretem. Visszatérnek. :)
