Tudom, tudom, lógok egy csomó mindennel, tervezem már utolérni magam. Hamarost.

Kilenc-tíz-tizenegy órát sikerül dolgoznom egy nap, és mint kiderült, csak az otthoni viszonylatokhoz képest fizetnek jól, az ittenieket nézve igencsak bagóért lógatom ki a belem nap, mint nap. Méjbí icc tájm tu cséndzs. Igazság szerint, még mielőtt megkapnám eme kedves és biztató gondolatot, nem azzal van problémám, hogy dolgoznom kell, hanem azzal, hogy szarba se néznek és emellett próbálják beadni az embernek azt, hogy milyen jól jár ezzel az egésszel..

Mindegy, nem akarom elkiabálni, nem biztos, hogy összejön a váltás, mindenesetre körülnézek.

Akartam már áradozni arról, hogy a főnököm mégsem egy seggfej, de be kell látnom, az. Jó, persze, elvileg mindenhol szopni kell, akkor inkább szopjunk több pénzért, olyan melóban, ahol azért ha nem is nagyon, de jobban szükség van némi agymunkára. Az a helyzet, itt, ha egy szivacs lenne az agyam helyén, az se tűnne fel senkinek.
Csak az, hogy a főnökúr elfelejt szólni nyolc vagy kilenc óra után, hogy akkor most már esetleg haza is mehetnék, vagy hogy lebasz azért, mert mindenkihez nekem kell ugrálnom és közben nem haladok a saját munkámmal, annyira nem esik jól.
Miközben pedig ő a saját faszsága miatt ideges, miszerint két hónapig rágtuk a fülét, hogy szar egy gép, nézesse meg, ő leszarta, most meg használhatatlan, ezért nem lehet haladni az ottani munkával.. Hát könyörgöm, hol tehetek én erről?
Igazán, tényleg igyekszem megcsinálni, amit kell, sőt, többet, ő tisztában van ezzel, azzal is, hogy bagóért dolgoztat, mindennek tetejébe még le is basz.. Nem, nem akarom azt mondani, hogy ki vagyok én, hogy ezt nem teheti meg velem, mert természetesen megteheti. Ja, meg egyébként is, ki vagyok én.. Én, mindennek fényében pedig megteszem, hogy fogom magam és elkezdek másik melót keresni. Meglátjuk.

Mindenesetre eldöntöttem, ezt az egész szart nem fogom feladni, sőt, többet semmit nem szeretnék. Tapasztalat kell, idő kell, élet kell? Nesze.
Igenis meg fogom csinálni, végig fogom járni, amit végig kell járnom, több vagyok a kudarcaimnál.

Nno, hol az az oroszlán, hadd harapom le a fejét. Ha az kell. Be fogom bizonyítani mindenről, amit hiszek, hogy igaz. Képes vagyok rá.

Tudom, tudom, lógok egy csomó mindennel, tervezem már utolérni magam. Hamarost.

Kilenc-tíz-tizenegy órát sikerül dolgoznom egy nap, és mint kiderült, csak az otthoni viszonylatokhoz képest fizetnek jól, az ittenieket nézve igencsak bagóért lógatom ki a belem nap, mint nap. Méjbí icc tájm tu cséndzs. Igazság szerint, még mielőtt megkapnám eme kedves és biztató gondolatot, nem azzal van problémám, hogy dolgoznom kell, hanem azzal, hogy szarba se néznek és emellett próbálják beadni az embernek azt, hogy milyen jól jár ezzel az egésszel..

Mindegy, nem akarom elkiabálni, nem biztos, hogy összejön a váltás, mindenesetre körülnézek.

Akartam már áradozni arról, hogy a főnököm mégsem egy seggfej, de be kell látnom, az. Jó, persze, elvileg mindenhol szopni kell, akkor inkább szopjunk több pénzért, olyan melóban, ahol azért ha nem is nagyon, de jobban szükség van némi agymunkára. Az a helyzet, itt, ha egy szivacs lenne az agyam helyén, az se tűnne fel senkinek.
Csak az, hogy a főnökúr elfelejt szólni nyolc vagy kilenc óra után, hogy akkor most már esetleg haza is mehetnék, vagy hogy lebasz azért, mert mindenkihez nekem kell ugrálnom és közben nem haladok a saját munkámmal, annyira nem esik jól.
Miközben pedig ő a saját faszsága miatt ideges, miszerint két hónapig rágtuk a fülét, hogy szar egy gép, nézesse meg, ő leszarta, most meg használhatatlan, ezért nem lehet haladni az ottani munkával.. Hát könyörgöm, hol tehetek én erről?
Igazán, tényleg igyekszem megcsinálni, amit kell, sőt, többet, ő tisztában van ezzel, azzal is, hogy bagóért dolgoztat, mindennek tetejébe még le is basz.. Nem, nem akarom azt mondani, hogy ki vagyok én, hogy ezt nem teheti meg velem, mert természetesen megteheti. Ja, meg egyébként is, ki vagyok én.. Én, mindennek fényében pedig megteszem, hogy fogom magam és elkezdek másik melót keresni. Meglátjuk.

Mindenesetre eldöntöttem, ezt az egész szart nem fogom feladni, sőt, többet semmit nem szeretnék. Tapasztalat kell, idő kell, élet kell? Nesze.
Igenis meg fogom csinálni, végig fogom járni, amit végig kell járnom, több vagyok a kudarcaimnál.

Nno, hol az az oroszlán, hadd harapom le a fejét. Ha az kell. Be fogom bizonyítani mindenről, amit hiszek, hogy igaz. Képes vagyok rá.

Este. Séta. Tűzzel telt arcába jég-esőt fúj a hidegnek tetsző téli szél. Nem számít, hadd szaladjanak a jeges cseppek a könny vájta árkokban, nem ártanak már.
Repülne fenn a magas éjjeli égen a világba sikoltva mindent, ami fáj, a többiek mégsem látnák, mégsem hallanák őt. Vak, süket, szárnyatlan madarak. Sosem tudják, miért látnak benne valami mást, ha látnak, mi az. Bennük. Nem tudják, nem ismerik, egyszerűen csak másnak érzik. Mindig így volt.
Társtalan. Elvesztette, akiről azt, hitte, olyan, mint ő, mégis várja a mese végét, hogy megtudja, ő tévedett-e.

Ha szerettek, magamért szerettek. Én pedig többek között a hitemért vagyok magam. Vannak hibáim, de nem akarok és nem is tudnék tökéletes lenni. Ez így jó. Minden, aminek meg kell változnia bennem, meg fog változni. Az élet mindig gondoskodott erről.

A változás fáj. Mindig fáj, akár jó, akár rossz.

Látom azt is, mi az, amit a többiek életnek neveznek, és tudom, hogy meg tudom, és meg kell tudnom csinálni. Magamért is, hogy megmaradhassak ilyennek.
De mindig fájni fog, hogy ez az egész ilyen. Hogy az emberek számítóak és gonoszak. Hogy ha kinyílsz, kihasználják, különc vagy, nem értik és bántanak. Senki, de senki nem önmaga, és az álarcot, amit hordanak, egyre inkább elfelejtik bármennyi időre is levenni. Nekem mindez sosem fog menni. Az álarc mindig csak álarc marad, én pedig magam.
Az is lehet, csak mesevilágban élek. Nem vagyok más, mint a többiek, nem látok, nem élek át csodákat, semmit.
De azt hiszem, nekem mindaddig jó, amíg tudom az ellenkezőjét hinni. És valahogy, bármekkorát is essek, mindig sikerül visszatérnem ehhez. Ezért vagyok az, aki. Ez a világ, ez a mese legalább az enyém.
És néha az utamba akadnak olyanok, akik képesek hinni ebben. Hinnem kell, hogy egyszer lesz valaki, akit az én mesémbe írtak, aki érti, érzi, nem fordul el, nem csukja be a szemét csak mert fél szembenézni önmagával és az élettel, amit mégis, így is élnünk kell.

Ne veszítsd el soha a csodát, akkor minden, minden rendben lesz.