Kellene. Tényleg, tudom. Fogok nemsokára.

Ne sírj, gyermek, nem halott, csak gyorsan alvó. Tényleg.

Nem lesz címe

Valahogy nem.. A gond az, hogy úgy érzem magam, mintha be lennék zárva. Mivelhogy ugye itthon vagyok. 21-én interjúzok, aztán ülhetek a babérjaimon januárig. Alig várom már, hogy megint utazzak külhonba. Filózok ám azon, mit tanulhatnék, mi az ami érdekel. Lehet, pilóta leszek, ha nagy leszek. :P Vagy belső építész, lakberendező, pszichomókus. Kézműves, tűzoltó, csillagász, állatorvos. :)
Őrület, mi?
Most meg arra vágyom, hogy elmehessek lovagolni. Sokat, mert hiányzik nagyon, meg egyébként is, látványosan jót tenne. Addig meg futhatok, mivel azóta, hogy hazajöttem, kissé hanyagoltam a dolgot. Táncolni. Táncolni..

Szeretnék zöldben sétálni, madarakra lesni, vagy halacskákat bámulni. Kirándulni, repülni, utazni. Mesélni, megmutatni, megosztani. Kifliben aludni, csókkal ébredni, néha fehértea-méz-tej forrón és lusta-játék. Emellett pedig tevékenynek és hasznosnak lenni, saját belátásom szerint. És tanulnom is kellene. Úgy értem, minél többet tudok, annál butábbnak és kisebbnek érzem magam. Nem szeretem ezt érezni. Tudom, tudom, senki sem szereti.

Írhattam volna nyáron sokat arról, hogyan tanulgattam kedves kis csoportommal szakangolt, miközben talán nem túlzás, néhányan tényleg barátok lettünk. Vagy arról, hogyan lettem ezzel egyidőben kereskedő- vállalkozó, vendéglátó-vállalkozó. De nem írtam.

És arról álmodom, egyszer majd lesz egy otthonom. Ahol hideg téli estéken, kellemes melegben, takaróba burkolózva, boldog állatokkal körülvéve, egy jó könyvvel, elégedetten várom a következő napot. És hogy mindezt legyen kivel megosztanom.

Egyszer ígérem, mindezt leírom úgy is.
Addigis egy kis hethoooo. :P

Még egy kis. :)

Errőlennyit

Én már tényleg nem tudom. Az én hozzáállásommal van a probléma? E. Biztos annyira szar alak vagyok, meg tollas a hátam, hogy valamivel kiérdemlem mindig, hogy valaki szarba se nézzen. Nem baj, nem baj, csak az okát tudnám, hogy legalább egyszer, valamikor változtathassak magamon, ha tényleg bennem van a hiba. Nem akarok én túlreagálni, túllihegni semmit, sem ráerőltetni magam senkire, távol álljon tőlem. Vajon a továbbiakban ugrunk-e, vagy simán hülye vagyok? Kiderül hamarost.

Nemistudomhol

Csendes őrjöngés van diszkréten, bentről. Vannak elmaradásaim saját magammal, ide, de nem most. Jövő héten talán.
Sűrűsödnek a láncok, meg a felhők, de ez valahogy most nem ugyanaz. A világ bekephattya, mert igenis végigcsinálom, amit elkezdtem. Különben is, mi elől bújkálnék?



Mer jó' szó'. :)

Ééééééés egy kis spenótot ajánlanék neked, ha olvasol, mert tudom, hogy te is imádod :P

ALANT A HAZAGYÜVÉSEM ÓTA KELETKEZETTEK, IDŐRENDI SORRENDBEN.
LEHET ÓVASGATNI SOK SZERETETTEL :)

Ugyeteccikérteni

Van, aki egyből talpra esik, mikor kilökik az életbe, én többnyire fejjel előre a sárban csúsztam. Tudod, a lendület. Leküzdve, kipipálva, jöhet a következő menet, még túl ép vagyok.

Out of my way
Out of my, way

I can’t pass up this opportunity to make myself absurd,
I can’t pass up this opportunity to let myself be heard.
Would you, like to, be the one who sees me lose this all,
Would you, like to, be the one who sees me fall.

Nobody’s gonna stand in my way
Give it up son, I’m doin’ this my way
Nobody’s gonna stand in my way
Give it up son, I’m doin’ this my way

You like to think the worst is over now, but you cant breathe at all
You like to think you’re owed a favor now, man you’ve seen it all

Did you, want to, be the one who pushed me off the wall,
Did you, want to, be the one who let me fall

You can’t hold me down..
You can’t hold me down..
You can’t hold me down..
You can’t hold me down..

Nobody’s gonna stand in my way
Give it up, I’m doin’ this my way
Nobody’s gonna stand in my way
Give it up, I’m doin’ this my way
Out of my way

Aztánmosmáhogyintthonvagyokegyhete

Naszóval, üdvözlet mindenkinek itthonról. A fejemre szaróknak és nem szaróknak egyaránt, akinek nem inge, az úgysem veszi. Senkit nem akarok bántani, csakúgymondom, mit érzek, elvégre ha más nem is, ez, itt, többnyire rólam szól. Najó, nem poncogok, mindenkinek van rajtam kívül is baja elég, tudom.

Ez a hülyeség, amiatt van, hogy mostanság kissé egyedül érzem magam. Szeretnék elmenni, veletek lenni, csinálni dolgokat, és valahogy mégsem. Meg azért nem lenne rossz valaki. Ez persze általános, meg nem is olyan eccerű, de így van. Megismerni, megosztani, megmutatni, elragadni. Namajdeccer. Most úgyis épp a türelem szkill megszerzése van in progress. :P

Akik meg jelezték, hogy de, azért jó, hogy itthon vagyok, azoknak ezúton is nagyonköszi, mert az meg aranyozza ám a napot. Tényleg.

Repülésről, mert mondtam, hogy.

Mondjam, hogy imádom? Nem mondom, de így van. Különben semmi különös, a buckák és kátyúk ugyanúgy megvannak a helyükön, mint kifelé menet. De arról azért szót kell ejtenem, hogy valahol azért mégis nagyon szeretnek.

Kifelé menet nem tudtam, most már tudom, hogy Britishnél 23 kiló a megengedett, 32ig engedik fel, de az már túlsúly. Pesten a néni viszont olyan rendes volt, hogy amikor a csomagomat mérték, odaszólt, hogy „32 kiló és _nincs túlsúly_.” Mondom, én erre, akkor azért nem figyeltem fel, mert azt hittem, a 32 kiló az semmi.

A mostani kaland a következő. Heathrow T5 átadása előtt minden gép itthonra és itthonról a T1-ből jött és ment. Ezért hatalmas önbizalommal, a foglalásom alaposabb tanulmányozása nélkül húztam kifelé, boldogan, mint a vadlibák a T1be. Nézem a kijelzőt, a járatom sehol. Megkérdezem a csávót, miért nincs kiírva, erre közli, hogy leginkább azért, mert T5ből indul. Nafasza. Rohanás át T5be, szerencsére a vonat ingyé megy, bár akkor már az sem nagyon számított, ugyanis fél nap gyász keretében előző héten már elbúcsúztam egy csomó pénzemtől mondván, semmit nem vagyok hajlandó otthagyni. [emígyen alakult, hogy nem egy csomagom lett, hanem kettő, ami úgy megy, hogy: egy csomag 23 kilóig, ha túlsúlyos 32-ig, akkor minimum ₤30 vagy több. Második csomag ₤30, 23 kilóig, ha ez is több, perkálsz megint. Számolhatjátok, köbö mennyi suskától búcsúztam már el magamban] Naszóval, át T5be, szerencsésen. Fel a poggyászleadáshoz. A legtöbb kapura fast drop van kiírva, értelemszerűen az van nyitva, ahol személyzet is van. Egy kapun Passport and visa checking. Nyilván ide mentem, megérdeklődni, hogy akkor most velem mi is a helyzet. Pont volt ott egy csávó, aki a szorgosan dolgozó néjnit segítette, tőle kérdeztem meg, mi a különbség. Kedvesen elmagyarázta, hogy ez azokra vonatkozik, akikkel a biztonsági résznél valami gáz volt. Ok. Következő kérdés, ha nekem még csak a foglalásom van kinyomtatva, olyankor mi is van. Azt mondta, majd ő megcsinálja nekem. Kérdezte, hány csomagom van. Kettő. Nyomtatott rá két zöldpapírt, meg a check-in cardot. Megkérdeztem tőle vagy háromszor, hogy és a túlsúlyért meg ezekért hol fizetek. Egyszer sem hallotta meg. Erre odavisz egy üres pulthoz és beküldi a csomagomat, úgyhogy még sorba se kellett állnom. „this is your lucky day.” Örök hála. :) Aztán már csak vagy fél órát kellett loholnom a kapuig, ahonnan az én gépem indult, közben összehaverkodtam minden személyzettel, aki az utamba került, innentől kezdve meg elég sima volt. Itthon még fordítottam egy macedón néninek, merthogy a customer service az elég erőteljesen az ember részévé válik. Ugye… :D

A következő vicc, hogy én Ferihegy kettőre, az ősök meg egyre érkeztek, de ezt már megoldottuk.

Itthon megtudtam, hogy nincs net, ezért nem netfüggök, mint ezelőtt. És azért nem írtam eddig. Mert. Nagymuttinál, ami gép van, még a netcafésnál is jobban behal az ájpodomtól, úgyhogy. Posztot megír, notin, ájpodra. Majd pendrájvra rátesz, átmegy és kipróbálja, pendrájvtól lehal-e a gép, vagy azt már kegyeskedik képességeihez mérten tűrhetően fogadni. Hát szoríjjatok, mert ha nem, idegroncs leszek.

Azóta már elolvastam kedvenc írómtól egy könyvet, aminek története pusztán annyi, hogy. A fent említett két kötetes. Az első már megvolt régen, csak nem olvastam, majd Angliába kiküldték utánam. Döcögősen induló, nemtudodletenni jelleggel folytatódó. A végére érsz és niiiincs, nincs meg a második kötet. Hajbatép. Megígérték, hogy kihozzák, nem hozták, úgyhogy majdnem egy fél évet vártam reá. Azt hittem, itthon megvan. Mint kiderült, ha megvolt, most akkor sincs. Elmegy, beszerez, elolvas, imáááád.

Néha áradozok arról, mennyire szeretek olvasni, meg hogy miért is. Amikor süllyedsz a világban, amit ugyan útmutatással, de magad teremtesz, és miután valamiért leteszed a könyvet, még akkor is ott van körülötted. Sajna, amikor a végére érek, mindig kicsit szomorú vagyok, mert vége. Úgyhogy most pihi van. Meg ugye tanulnom is kéne lassan, mert hetedikén vizsga. Meg mint kiderült, a másik része huszadikán és nem tizenkettő.. Húzzuk még, csak húzzuk. Franc. Namindegy, majd szoríjjatok ehhez is.

Ja, és mielőtt elfelejtem, cicák is megismertek. :) Komolyan, én nem is tudom, mi lenne, ha nem lennének ezek a dögök. Hiányoztak. Na az mondjuk még mindig némiképp rosszul érint, mikor a tesókámra hajnal ötkor jön rá a szeretetroham, de végülis tizenöt év alatt, mióta együtt vagyunk, megszokhattam volna. Cicááám.

Nocsakhogy nettfüggjek ismét egy kicsikét

Jómadarakról

Puszipajtások vagyunk az elmúlt másfél hónapban. Hogy miért is? Nos, egyrészt mert kell nekik a cigi, amit anyámék hoznak, másrészt félnek, hogy miután lelépek, esetleg tényleg felnyomom a kedves főnököt valamiféle szervnél, hogy ugyanmár, nézzenek utána, hány embert is dolgoztat feketén. Ugye. A harmadrészt nem tudom, de nem is érdekel. Hányinger ez az egész. Jó, persze, eddig is tudtam, hogy van egy csomó ilyen ember, de ilyen közelről azért méginkább undorító a dolog. No, ennyit róluk.

A repülésről

Amin rengeteg szabadidőmben elmélkedtem. Ha légi utaskísérő akarsz lenni, elvárás, hogy tudj úszni. Namármost, ha ebbe jobban belegondolunk.. Oké, lezuhanunk, de miért olyan optimisták ezek, hogy azt gondolják, hogy nem a kontinens közepébe fúródunk bele? Vagyööö, olyankor elküszködjük magunkat valami vízig, vagy mi? Jó, persze, azért ha a földbe állsz bele, nem árthat, ha tudsz úszni, értemén.

A másik, amin röhögtem. Valahol március környékén volt olyan szeles idő, hogy a gépek nem, vagy csak nehezen tudtak leszállni. Elképzeltem, amint: „Kedves utasaink, itt a kapitány beszél. Sajnos fel kellett rántanom a gépet, mielőtt letettem volna, mivel az erős szél miatt a földbe csapódtunk volna. De semmi gond, nem késünk sokat, fél órán belül ugyanis kifogy az üzemanyag. Köszönöm türelmüket.” Na ezt azért megnézném. (bocs, Béla, igazából nemtom, hogyan kell eme tényeket szakszerűen közölni, szakértelmetlen vagyok, verjé meg érte)

Mindenesetre szoríjjatok nekem, hogy le ne késsem a gépem vasárnap. Vagy bármi. Móka lesz, mivel az én gépem 7:50kor indul, az ősöké meg 8kor egy másik reptérről. De úgyis én nyerek. :D

Különben elfilóztam ám sok dolgon. Például azon, hogy tök hálás vagyok azért, hogy van lehetőségem eldönteni, mit akarok kezdeni az életemmel. Történhetett volna ugyanis úgy is, hogy tizennyolc, egyetem, diploma, meló. Nem mondom, hogy sablon, de azért de. Az, hogy ez nem így történt, összefüggésbe hozható többek között a zápult agyammal, meg azzal, hogy még tényleg úgy érzem, többet kell látnom ahhoz, hogy biztos legyek a dolgomban. Viszont, ami magamhoz képest azért már valami, hogy erre az időre is megvannak a terveim. Meg úgy egyáltalán. Önmegvalósít. :)

Az otthoni parasztokról, elnézést, mezőgazdasági munkásokról, akik tudtommal hatalmas szakértelemmel fecsegnek az életemről, meg arról, miért is vagyok itt.. Nos, az, aki életében ki nem tette még a lábát a városból, amivel egyébként semmi bajom nem lenne, ha nem alkotna rólam véleményt, az ne osszon észt és ne gondoljon semmit. Sem az, aki példának okáért húsz évesen gyereket szül, amivel szintén semmi problémám nem lenne, ha nem a semmibe szülné azt a kölyköt. Arra én is képes lettem volna és lehetnék bármikor. Satöbbi. Lényeg, hogy nem bírom azokat, akiknek anélkül van véleményük, hogy egyáltalán csak egy kicsi rálátásuk is lenne bárki bármijére.. Fuj.

Haéneccer politikus lennék

Nem akarnék én sokáig, csak három dolgot szeretnék. Kezdetnek.

Egy. Csak az kapjon szavazati jogot, akinek van munkája. Szerintem érthető, de azért, biztos, ami biztos legyen megmondva, miértis. Annál az egyszerű és világos oknál fogva, hogy szerintem logikus lenne, hogy a rohadt ország dolgairól azok szavazzanak, akiknek az adójából azt tönkrevágták. Akinek nincs munkája, az önmagát diszkriminálta, emberi joga nincs több, mint akinek van és különben is nyalja ki a seggem. Ha mindez nem tetszik a kedves kisebbségnek, belőlük, hogy hasznosak legyenek, még mindig csinálhatnánk szerves trágyát, meg kutyatápot. Komolyan, erre az ötletemre vagyok a legbüszkébb, csak még nem találtam módot a kivitelezésre.

Kettő. Ha ez megvan a megmaradtakból, vagy bárkiből, aki dolgozik, kicsit is értelmes és esetleg objektív is lehet, állítsunk fel bizottságokat annak megítélésére, ki és mennyi szociális segélyt kapHAT.

Három. Ha már valaki politikus lesz, és nem a munkáját végzi, ami elméletileg a köz javának szolgálása lenne, bukjon nagyot és vegyenek el tőle mindent. Nem olyan buli, hogy mindenki csak magának kapar, közben a _dolgozó_ embereknek meg szarkupac. Kalap.

Lehet, kissé utópisztikus a dolog, de azért álmodhat az ember, nem?

Az angliai iskolásokról

Csak mert róluk még nem morcogtam, a poszt meg már nélkülük is elég vegyes, úgyhogy akár miért is ne.

Mondja meg nekem valaki, miért kell egy ötéves gyereket menedzsergecinek öltöztetni. De tényleg. Oké, értemén, hogy egyenlőség, meg minden, de ez így gáz.. Emellett meg megy a nagy szabadszellemű nevelés, ami annyiban nyilvánul meg, hogy ezek olyanok, mint az állatcsorda. Pedig rólam igazán tudhatjátok, hogy bírom az állatcsordákat, de ezek. Áhh, fel is megy a vérnyomásom ötszázhatvanmillió nyolcszáznegyvenkettőre, úgyhogy esetleg majd irl ecsetelem. Lényeg, hogy hihetetlen, amit ezek bárhol levágnak és senkit sem érdekel. Szerintem meg szomorú. De kultúrája, na, az bazmeg van az országnak, ehhez csak gratulálni tudok. Arról nem is beszélve, milyen koszosak, büdösek, igénytelenek és bunkók. Kivétel nincs.

Na, minnyá otthon vagyok, akit érdekel, majd kontaktol, akit meg nem, azt Istenáldja. Én nyitott voltam.

Csókolom

Hóm szvít hóm

Ja, igen. Sajnos az előző posztot csak itthon, hangsúlyozom,_itthon_tudom feltenni világunk szövevényes hálójára, mivel kint az a szarkupac netcafés gép beszart az ájpodomtól. Kicsit ideges lettem, de egy hetet már csak kibírok valahogy anélkül, hogy elárasszalak titeket a hülyeségeimmel. És mire az fent lesz, már repüléses részt is kreálok. Szerintem.

Tényleg, voltam busszal a reptéren felfedező körúton. Erre azért volt szükség, mert metróval ugyan csukott szemmel is kitalálok, busszal még nem voltam. Tök buli, dugig van szállodával és egy british gép pont mellettünk kezdett felszállani, de mivel gyök kettővel elég nehéz lenne legyorsulni, ezért szart sem láthattunk a csodamutatványból.

A főnököm egy fasz. Elnézést, nem tudom magam szebben kifejezni, hogy elég érzékletes legyen a dolog. Ugyanis. Jó, eleve is az, csak most az van, hogy az őseim jönnek kedd reggel, és amíg itt lesznek, most már nem is tudom, találkozunk-e. Mondom tegnap a főnöknek, mi lenne, ha az utolsó napom péntek lenne? Óóóó, deháthogy mit fog ő csinálni szombaton. Leszarom, és a következő szombaton mit fog csinálni? Seggfej… Lényeg, hogy ha mégis úgy alakul, hogy „dolgoznom” kell, megsúgom már most nektek, nem lesz kisegítve… Így is pont elég volt abból, hogy az ember ezer felé szakad, akinek meg az lenne a dolga, hogy segítsen, játszik. A hibák mindig nálam jönnek elő, mert én figyelek, erre ez a paraszt még elkezdi nekem megmagyarázni, hogy igazából az is lehet, én csesztem el. Mikor a cucc akkor lett megcsinálva, amikor én történetesen szabadnapos voltam. Vicces a fiú, nem? … Ha kétszer ennyit fizetne se maradnék. Bááár. :D De végülis mindegy, mert nem fog. Undorító seggnyaló görény. És ez nagyjából szó szerint. Mert akit te már kizavarnál a francba, mert hónapok óta nem fürdött és a hányinger kerülget tőle, annak ő még mindig segget nyal. Fizet ugyanis. Áhh, órákat tudnék erről. Tényleg.

Különben pedig. Birtokomba jutott egy információ, amihez pár dolgot itt most hozzáfűzök, nem baj, ha nem értitek. Akit érdekel, annak értekezek róla.

Hogy nekem mennyire hányingerem van attól, ha a pofámba hazudnak. Egy centiről. Komolyan. Meg így az egésztől. Mindenesetre most csak azt érzem, sajnállak. Keserűen. És míg ezelőtt azt éreztem, hogy ha süllyedsz az élet szaros gödrébe bele, akár tátott pofával is utánad ugranék, most tudod mit érzek? Ha a gödör szélén állnál, taposnék rajtad még kettőt, majd utánad köpnék. Mert megérdemled. Azt hittem, idáig nem süllyedsz, de sok mindent hisz naivan az ember. Ugye. Sok boldogságot kívánok mindehhez, elveszett ember. Ámen.

Lehet, később már ennyi sem marad.

A netcaféhoz visszatérve. Ki van írva, hogy ha rajtakapnak, hogy pornót nézel, kitiltanak az örök idők végezetéig. Namostakkor én már nézhetek, mert nem megyek többet? :D

Most meg a reptérhez kis szösszenet. Odaúton láttam egy Cos nevű mosodát. Találó, nem? :D

Ennek szentelnem kell egyet

Hogyaszongya, azért nincs még mindig poszt, mert. Az ájpodot már kint is nehezen bírta a gép. Oké, nemgond. Fogtam, átraktam mindent pendrájvra, hogy hátha. Hát nem. A pendrájvtól ugyanúgy lehal ez a szar. Jó, kitaláltam, hogyakkormajd otthon szépen felrakom a cuccot floppira, igen, jól látod, arra. Ezzel a probléma csak az volt, hogy az otthoni gép floppimeghajtója nem műkszik. A gépről meg ne is beszéljünk, bekapcsolás után produkál százas cpu-t anélkül, hogy bármit is csinálna... Ekkor, gondoltam én naivan, kiírom cdre. Az meg nincs otthon.
Úgyhogy poszt majd lesz. Eccer itt is.



Addigmeg egy kis zene. Mert imádom. Olyan, olyan dinamikus az egész hogy csak na. :)

Most elmondom, miért nincs még mindig poszt. Azért, mert ez a szertecseszett gép nem bír el egy 128 megás pendrájvot. Azért. Dolgozom rajta..

Csacskaságok

Mint megtudtam, a két jómadár fúr a főnöknél és kedves nejénél, ahogy csak tud. Ismét adódott egy kisebbfajta incidens, amiközben eljutottunk odáig, hogy a bos taurus megfenyegetett, hogy megüt, én előtte álltam, és csak annyit mondtam, merje megpróbálni.. Most vagy nagyjából rendben vagyunk, legalábbis annyira, hogy leállítsák magukat, vagy nagy vihar készül. Ha megtudom, majd szólok.

Egyéb.
Kedves Marcinak ezúton üzenem, hogy nincs mit, szívesen bármikor. Mióta ismerlek, arra várok, hogy így gondolkodj magadról és a világról. Remélem, komolyan beszéltél. Ha otthon leszek, megvitathatjuk. :)

Eszembe jutott valami, ami bármilyen hülyén hangzik, le kell, hogy írjam. A legnagyobb szarból nőhet a legszebb virág. Szerintem lehet benne igazság, és én szeretném ezt hinni. Tudom, a legtöbb szempontból egyáltalán nincs okom panaszra, és nem is panaszkodom. De hát kinek mi az. Ugye. Soha soha többet nem akarok elfutni, próbálom magam ehhez tartani, azt hiszem, nincs mitől félnem.

Különben is, jön a tavasz, bár ez itt elég érdekes. Hol esik, hol fúj, hol meg negyven fok van, de azért nem rossz. A virágok már a fagyban sem voltak hajlandóak meghalni, most meg pláne nem. Amikor reggel van, csak beleszagolsz a levegőbe, és megtudod, eltolja-e aznap a nap a felhőket, hogy megmutassa, ő mindig ott nevet fent, akkor is, ha nem látod. Hogy tudományos legyek, erre azért van szükség, mert nem lehet mindenki zsiráf, akinek a feje a felhők fölé ér. Bár, ha jobban meggondolom, amikor a nap kissé lusta, lehetnek kedves szárnyasok, akik kacagva-dalolva továbbkergetik a felhőket, hogy a lentiek is sütkérezhessenek.

Hétvégén asszem egyesülök az univerzummal. Azaz, kevésbé líraian: szeretnék elmenni újra a London Aquariumba halacskákra bambulni. Csak nézed a kékséget, és a lelked mélyén tehetetlen békességben süllyedsz. Szeretem azt az érzést, az éber részemmel meg próbálom elkerülni majd a nyálfolyatást közben. (don’t drool, don’t drool :D)

Konkrét, hangsúlyozom, konkrét terveim vannak a jövőmre nézve. Nekem, ja. Bár az út odáig lehet sokféle, meg másfelé is kacskaringhat, mint most gondolom, de a cél nagyjából pontos. Tudom, azt mondom sokszor, nem bírom az embereket, de mégis az van, hogy jó érzés, ha valakinek könnyítesz a lelkén, és tudod, miattad érzi jobban magát. Pszichoterror. Persze van dolog, ami undorít a pszichológusi részben, mivel gyógyszerekkel kezelnek lelkeket. Becsapják a tested, és azt hiszed, jobban vagy. Deccvatájtink. De azt hiszem, ezt szépen is meg lehet oldani, és én ezen leszek, ha egyszer esetleg.. Sok idő még addig.

Ma, amikor futottam, kicsi kutyu utánam ugatott egy kocsiból, mert elfeledtem észrevenni, miközben mellette mentem. Megálltam, visszanéztem, mire kedvesen megnyugodott és hízelegni kezdett. Bár ne lett volna köztünk az a fránya ótó. Áhh, kell valami élő, valami négylábú szőrgombóc, ami nem hal és megsimogathatom. Hiányzik ám. Namajdotthonjajjlesznekik. :)

Visszaolvasott és eszébe jutott még valami. A lányka, akit a múltkor említettem. Mindent összekavar és semmit nem csinál meg, amit kellene neki. A héten csak az egész mosodát hagyta nyitva éjszakára, mert képtelen volt egy konnektort áram alá helyezni.. Én meg mindezért persze szoptam, merthogy hétkor már a mosodában időzhettem, mondhatom, fantasztikus volt. Egyébként is, ha a kislány után megyek dolgozni, háromszor kapok agyvérzést, mire mindent rendberakok, amit előző nap elbarmolt nekem. Mindegy, amíg nincs bajom belőle, nem zavar, legalább van egy kis kapkodás ebben a punnyadásban. Csellendzsjunó. (ápdét: azóta a buzi főnököm üvöltött már velem állat módjára az ő hibája miatt. Köszönöm, elég volt, hogy azzal kivételeznek, aki szart vagy azt sem csinál, aki meg próbálja kihozni a maximumot, az lófasz. Jelentem, felmondtam, hagyok helyet a minőségi „professönel” embereiknek. Hogy ez eddig miből állt? Egy félkegyelmű nagyonbuta kislányból, meg egy gyógyszerfüggő alkoholistából. És egyik sem szeret dolgozni. Csak így tovább.)



Updateing

Ja, merthogy mióta a poszt elejét megírtam, eltelt cirka egy hónap. Szorri. Megpróbálom minél hamarabb közzétenni.

Naszóval az van, hogy minnyá otthon vagyok. Ez egészen konkrétan annyit jelent, hogy június nyolcadikán dél körül már kedves kishazánk romlott levegőjét fogom még tovább rontani. Eszt mellesleg már decemberben eldöntöttem, a jegyem meg kábé április fele óta van meg, úgyhogy reszkess világ, tényleg megyek.

Valamiről akartam értekezni, azaz több dologról is, de most csak a buszos móka jut eszembe, mondom azt. Nostehát vanugye a buszsofőr. Ki van mögé írva, hogy a poroltó mögötte a fülkében van elhelyezve. Mi következik ebből? Az baszod, hogy ha gáz van, még a buszsofőrt is ki kell bányásznod, mielőtt megkaparintod a cuccot. Jó, mi?...

Különben azóta sikerült megsimiznem egy naaaagy szőrös, macskát, igen, macskát perverzek. A gond csak az volt, hogy elég passzív volt szegénykém, amit én annyira nem csípek. Aktív macskát nekem ide, de izibe.

P.s.:
ja. És kéne már egy pasi. Csak a szokásos..



Ápdét kettő


Azóta megvolt az akvárium, és eszembe jutott több sztori is.

Höh. Például az, hogy amikor péntekenként zárok, általában megkörnyékez valaki. Kiemelem a kedvenc sztorimat.
Gyerek, bejön az anyjával. Kimennek, aztán visszajön az anyja nélkül. Jó a farmerom, hol vettem. És különben is, jól nézek ki. Hány éves vagyok. Szerinted? 17. És ezt miből gondolod? Mert nagy a mellem. Aha. Értem. És ez kutatási eredmény? Nem, egy haverja mondta. Hogy tizenhétig még nagy, aztán már csak összefelé megy. Jó, mi? Ezekszerint rengetegsok tizenhét éves mászkál az utcán, de tényleg. Aztán benyögi, hogy kapjam le. Meg hogy különben is mit röhögök annyira. Akkor majd ő engem. Hülye vagy? Na, jó, akkor legalább hadd tapizzon le. Lófasz. És ha fizet? …
Komolyan, mondja már meg valaki, mi játszódhatott le ennek a marhának a fejében. Mármint, én tényleg kíváncsi vagyok, mert ha ez nem velem történik, nem hiszem el… Naszóval, ez a kedvenc ilyen jellegű sztorim.

Egyéb.
Sikerült kiszúrnom a szemem egy térkép sarkával egy különben rohadt unalmas múzeumban. Másnap alig bírtam bemenni dolgozni, de szerencsére úgy néz ki, megmaradok. Fellélegezhettek. A vicc az, hogy amíg nem láttam jól, olyan volt, mintha tíz centivel magasabb lennék. :P Kár, hogy a többiek valószínűleg nem így látták. Erről, és a többi múzeumról majd máskor. :)


Éskülönben, várom már a herceget fehér lovon. Ám. Najó, oké. Nem kell, hogy fehér legyen, jó a szürke is. Nameg, nem muszáj neki lovaglani, elég, ha csak hozza a lovat is. Vagy. Vagyööö, legalább legyen egy lova. Vagy csak egy csacsi. Ha már az sincs, legalább bírja a kis enimölöket, mert ebből viszont már nem engedek. Lovagolni még megtaníthatom. Egyelőre mondjuk még tervben van, hogy ez a herceg egy pasi, de mint látható, bizonyos dolgokban elég kompromisszumkész vagyok. No. És még így is szarügy, mi? Ne csóváld a fejed, jóvan?! Álmodozni csak szabad akkor is, ha te már biztos vagy abban, hogy vénkisasszony leszek. Ne mondd el, jó?

Voltegyszeregy. Álmom. Egy álmunk. Üres ígéretek. Ilyen egyszerű lenne a feledés? Valaki, valaki vigyázzon rám is. Csak. Annyi mindent szeretnék mutatni, megosztani, elmondani. És mégsem. Talán sosem.

Furcsa lesz hazamenni. Kicsit hiányozni fog, de asszem, ki fogom bírni. Mint már említettem, nem jön be, ha pont azzal kivételeznek, aki a leggyengébb láncszem. Nem, ne dícsérjen, de ne rajtam próbálja behozni, amit a többi szétcseszett… Azért volt, amit szerettem. Vannak dolgok, amikből megtudod, jól végzed-e a munkád, vagy sem. Legalábbis itt vannak. Szerintem. És én azt hiszem, jól végeztem. Amikor a gazdagnegyedben a kedves vendég az utca túloldaláról kalimpál boldogan reggel keresztül, vagy bejön csak azért, hogy köszönjön. Az jó érzés. Amikor megkérdezi, hogy vagyok, és tudom, hogy tényleg kíváncsi. Vagy kérek-e valamit a boltból, mert épp arra megy. És ami igazán jó ebben, hogy mindez csupán annak az eredménye, hogy magamat adtam, nem kellett másnak lennem. Ez, egyedül ez fog hiányozni. És egy kicsit a város, és a dolgok, amiket még nem láttam. Talán majd visszajövök. Nemsokára kiderül.

Addigis, előre szólok, nagyon, de nagyon sok mindenkit látni óhajtok, ha nincs ellenvetés. Lehet jelentkezni. :)

Arról, hogyan sikerült ismét összevesznem azzal a bunkó, beképzelt és korlátolt majommal, akivel együtt dolgozom néhanapján. (meg szerencsére együtt is lakunk, úgyhogy épp eleget jut ki a másik társaságából)

Előszöris annyiban összegezném, körülbelül hol is tart korlátoltságban, hogy idéznék pár mondatot tőle és a kedves feleségétől, aki mellesleg mindennél jobban tud segget nyalni. (meg persze képes volt hozzámenni, ami szintén sokat mond)
Ezt mellesleg akkoris kijelenteném, amikor épp nem utáljuk egymást. Nostehát, az idézetek a következők. Férj: „miii?! Továbbtanulni? Mekkora butaság már ez, semmi szükség rá, nyolc általános után is lehet dolgozni.” (amikor ezt mondta, nem néztem le, ha így gondolja, így csinálja. Pont.) Mindehhez annyit fűznék csak hozzá magamban: Kedveském, lehet, hogy te egy mosodában, vagy épp futószalag mellett akarsz megrohadni egy idegen országban, vagy bárhol máshol, de amíg nekem van lehetőségem másképp végezni, addig mindent megteszek, hogy úgy is legyen.. Mellesleg már csak a munkánk mibenlétéből is látszik, hogy eme ember hiába okosabb mindenkinél a világon, mégsem csinál semmit a vasaláson kívül, és még így is kérdez dolgokat tőlem, aki ugye hülye vagyok, meg fiatal kis szar. Vajon miért nálam érdeklődik olyan dolgok iránt, amiket ő valami csoda folytán nem tud. (???!!!!) Lásd: milyen színű ruhát milyen színűvel mosson.. (valamiért mégis rám mernek mindent bízni, nem is értem, miért nem veszik észre, hogy a világmegváltó elme nem belém szorult)

Feleség: „jéééé, te szeretsz olvasni? Mekkora butaság, én nem szeretem a könyveket, szerintem unalmasak.”
Vele mondjuk nincs kimondott konfliktusom, kettőjüknek is elég „az ember” faszsága.

Mesélek kicsit a kapcsolatunkról Zoltánnal, gyerekek, nevezzük nevén a gyereket, ha már kis történetemet neki szentelem.
Mióta ismer, folyamatosan baszogat, persze csak viccből, én pedig leszarom, többnyire, meg veszem is a lapot, miközben ő sosem veszi észre, mikor lépi át azt a bizonyos határt. Nem akarom magam fényezni, mennyire jólnevelt vagyok, de a hangnem, amit megengedek magamnak vele szemben, tényleg abból következik, csak és kizárólag, hogy tudom, ő mit enged meg magának velem szemben. Beképzelt bunkó. A feleségével, az anyjával, meg a kibaszott kutyájával úgy beszél, ahogy akar, de mivel én egyik sem vagyok, hát nem is tűröm el szó nélkül.
Összeveszéseink eddig abból adódtak, hogy egy, beleszól, jobbanmondva beleokoskodik a munkámba, ráadásul pont abba, amiről fogalma sincs, mert ugye még a helyen sem járt, ahol végzem, nemhogy lássa is, mit csinálok. Ennek ellenére teljes biztonsággal megvan a szilárd hipotézise arról, hogy a munka, amit végzek, szar, és egyébként is, rajta kívül itt senki nem dolgozik.
Kettő, ilyen, és bármi más esetben elkezdi osztani az észt, bunkó, majd amikor úgy válaszolok neki, ahogy ő beszél velem, közli, hogy már megint flegmulok, és hogy ő engem bizony mindjárt megüt. Bocs, hogy ezen a ponton közönséges leszek, de a kurva anyukádat, azt, kedveském, komolyan.

Amikor pedig épp ilyeneket gondolok róla, és azt, hogy ki ő, egy kis senki.. Nos, akkor az is eszembe jut, hogy mégsem akarok beképzelten ilyesmit gondolni valaki másról, mert igazából én sem vagyok több. Vagy ha vagyok is, én, vele ellentétben, akinek szerintem tényleg nincs semmije, amire nagy arca lehetne, sosem szóltam meg például azért, mert egy kurva szót nem beszél angolul, és hogy ez milyen égő. Eszembe sem jutott. Ő, ellenkező esetben megtenné, mint ahogy minden olyasmin, amit hibának gondol, kárörvend hetekig. (például azért sem jutott eszembe soha lenézni, mert szlovákiai magyar lévén igen jellegzetes és erős tájszólásban beszél. Míg tudom, fordított esetben..) Én meg ugye leszarom, gondolom, ha a főnöknek problémája van velem, majd közli. Ez a majom meg csak mereszti magát, fülel, segget nyal. Ehh bazmeg, sosem gondoltam volna, hogy valaki velem munkahelyi rivalizálni akar, főleg úgy, hogy minden beképzeltség nélkül azt kell mondjam, abszolút nem egy szinten mozgunk. (de ő azért, sokadszor jegyzem meg, véleményt alkot arról, amit csinálok anélkül, hogy fogalma lenne róla, mit várnak el tőlem, míg én nem nagyképűsködök vagy okoskodok bele az övébe, amit mellesleg egy nap alatt meg tudnék tanulni..)
Elmélkedtem már arról, hogy ha valamiért elismeréssel néznek rám, jobb szeretném, ha az a munkám, és nem a seggnyalásom minősége lenne? Hát most említem. Ezt sem fejtegetném tovább, mindenki, aki olyan elvetemült, hogy még mindig olvasni képes, tutira képben van. :P

Node, vissza a kályhához, azt akartam mondani, hogy kijelentem, itt és most, én sosem akarok ekkora fasz lenni. Igazából tisztelhetném is ugye, mert csak eljutott idáig is valahogy, meg idősebb is, meg minden, de azt hiszem, az eddig leírtakkal jól érzékeltethetem, miért nem tisztelem szemernyit sem. Erre, az alapvetően adott jogát vagy lehetőségét, nem tudom a helyes kifejezést, talán esélyét (?) eljátszotta. Végleg. Nem vagyok vele sem seggfej, sem tiszteletlen, de a határozott véleményem az megvan róla.

Sosem akarok másokat lenézni, bunkón versenyezgetni, kárörvendeni, kicsinyes kis köcsög lenni, vagy beképzeltnek bármire is. Ismerem a saját értékeimet, és remélem csupán, nem értékelem magam túl, és azok, akik ismernek, nem látnak olyannak, amilyenné válni sosem akarok.
Az irigyek, azok mások, erre nem térnék ki, tudja mindenki, milyennek látják az embert azok, akik utálják.. Ha meg tényleg szar alak vagyok, hát így jártunk, igyekszem és igyekeztem fejlődni. :)

Remélem, világosan vázoltam a helyzetet, meg nem cifrábban, szétszórtabban a szokottnál. Ha de, akkor bocs. :)

Így készült el kilenc oldalas, hirtelen felindulásból írt tanulmánykám kedves, s természetesen mindennél ragyogóbb elméjű, istenektől való lakó- és munkatársaimról. Ámen

{szófordulat természetesen a korábbi posztban említett könyvből, bár ezt tudom, mindenki tudta nélkülem is. ;)}

Számít?

Az előbb még tudtam, hol akarom kezdeni, most azonban, jó szokásomhoz híven, fogalmam sincs, mibe is kezdtem. De aztán mégis de, nem kell félteni.

Néha eszembe jut, néha elfelejtem, néha megnyugszom, máskor meg felkavar, de határozottan állíthatom, fejlődtem, nagyon remélem, sok tekintetben. Ki fog ez derülni időben, nincs igazán hova sietnem.

Még mindig eljátszom a gondolattal, de szerintem soha nem fogom kijelenteni, sikerült elsajátítanom a főzés tudományát. Főzök, oszt kész. Majdnem minden kajám mellé odatehetném a jelzőt, hogy „életem első”, úgyhogy ezt mellőzném is. Nem dicsekvésképpen, de meglepően fincsi csokis muffint sütöttem, eme sorok alkalmával gratulálnék is magamnak. :P

És ismét sikerült átvennem az éppen olvasott könyv stílusát, bár ezt valószínűleg csak én látom, nem is lényeg. Kedvenc nénim hozza a formáját, és annak ellenére, hogy némiképp döcögve indult a dolog, már a „nem lehet letenni” részénél járok, és természetesen lehetőségeimhez mérten tényleg kevésszer teszem le.

Továbbra is tartó jó hír, amit még mindig nem szeretnék elkiabálni, hogy a főnök balkezét játszom épp a mosodamaffiában, ma pedig kaptam egy új lánykát dógozgatni hozzám, bírom, jó fejnek tűnik, tök jól elfecserésztünk. :) Persze szigorúan munka közben. Mimás. Remélhetőleg mindez ha változik, pozitív irányba teszi. (elmélkedések az optimizmus jegyében első fejezet)

Emellett beszereztem első és jelenleg egyetlen hosszú lejárattal őrizendő fekete macskámat, a többi részlet egyelőre under construction, a poént meg nem lőném le, csak élőben.
Boci sem magányos már, van egy kis barátja, Pedro, aki egyébként egy maccii. Azaz, hogy pontos legyek, egy nagy macee hálóingben, iszonyatosan jól áll neki. :) Mostantól ketten őrzik és túrnak ki az ágyamból.
És tényleg jó lenne már valami állatka, amit nyúzhatok, mert.

P. S. :
Szerintetek, ha egy erőszakosan nyomuló pasinak azt mondod, leszarod, nem vagy kíváncsi a mondandójára, más mellé ülsz a buszon, végül amikor van olyan pofátlan, hogy leszáll utánad és megpróbál az ajtóig vagy beljebb kísérni, és rávágod azt, az hogyan próbálja neked mégis megmagyarázni, hogy akarsz tőle valamit? ( csak mert ezt a részt már végképp nem vártam meg. Kíváncsi vagyok, ha véletlenül összefutnánk még egyszer, bele kell- e rúgnom, vagy megkérni valakit, vakarja le rólam. Ez az egyetlen, ami fúrja az oldalam azzal a szerencsétlen hülyével kapcsolatban. Gonosz vagyok? E. :D)

Nos, mintha valami olyasmit mondtam volna, hogy majd mesélek. Igazság szerint nem is tudom, honnan kezdjem, vagy mivel folytassam, annyi minden lenne.

Amikor novemberben felszálltam arra a repülőre, olyan érzés volt, mintha csak egy kis időre mennék. Kirándulni or so, és pár héttel később már mennék is haza. Valakihez, aki hiányzik.
A repülés mókás volt, a monitorok folyamatosan szórakoztattak azzal, hogy tudhatom, igazán, de picsa hideg van odakint. Aztán ezt is megúsztuk. És bármennyire is puccos ez az angol népség (nem, nem az, koszosak, büdösek és igénytelenek, pont, mint mások, de ez most nem lényeg), az utak még felettük is kátyúsak. Aztán London felé érve, mai napig nem tudom eldönteni, hogy a felhő volt vastag, vagy mi osontunk csak menően benne. Aztán, mivelhogy ezek ünnepelnek Bonfájer Nájtot, repcsiről néztem végig, ahogy fél London hómméd tüzijátékokkal barkácsol. Tetszett.

Azóta a melómról kiderült, hogy többnyire mindenes jellegű, vasalástól mosáson keresztül kiszolgálásig és még sorolhatnám. Hétfőtől szerdáig harminchárom órában uralok egy egész mosodát mindenható jelleggel. Biza, ilyen ügyes vagyok.
A főnök meg sokszor felejt el fizetni, mert ugye én annyira hülye vagyok, hogy szeretetből dolgozom. . No, mindegy, lassan elbeszélgetek a fejével, aztán vagy lesz valami, vagy megy majd valahová. (bocs, ha ezt már elsütöttem)

Mindemellett főzök, jelentem, szerintem tök jól. Nem, nemröhög, nem zacskós levest, konzervet meg müzlit. Kussoké?!

És az életemre nézve is tisztábban látok talán, mint eddig bármikor. Ja, bármily hihetetlen, vannak terveim. Amiket senkiért nem vagyok hajlandó feladni. Aki kíváncsi rám, bárki és bárhol is legyen, vagy velem tart, vagy vár rám.

Hogy elfelejtettem-e? Hazudnék, ha azt mondanám, igen. Nem, nem felejtettem el, de határozottan változtam azóta. Mondjátok, hogy címeres ökör vagyok, amiért néha még mindig hiányzik, én nem bánom. Még mindig azt hiszem, minden úgy van, ahogy lennie kell. Miről is sztoriznék annyit, ha nem történne velem az élet? Mivel fecsegném tele emberek délutánjait, estéit, napjait, egyszer talán valakinek az életét is. :P

Határozott véleményem a boldogságról, hogy akkor a legjobb, ha van kivel megosztani, de nem hátrány, ha egyedül, magamért is megtanulok boldognak lenni. És erősnek, mint egy bivaly. Vagy valami hasonlóan méretes_állat_. Méteres. Hö.

Sok minden van, ami elveszett még mielőtt leírtam volna, hiába, kicsit ellustultam írásilag, a nettől meg kezdek egyenesen undorodni. Bocs, most ez van. Időm sincs sok netcaféban ücsörögni, és különben is, ti otthon vagytok, én meg itt. Terveim szerint ez még jó darabig így lesz. Nyáron hazacuccolok innen, aztán ha minden jól megy, varázsos tájakon fogok koboldokat, szivárványt meg aranyos kondért kergetni. Node, szó se róla, nem akarom elkiabálni, ha biztos lesz, informálok mindenkit, aki arra igényt tart.

Ja, ha már itt tartunk, olvas még valaki?

To accomplish great things we must not only act but also dream.
Not only plan but also believe.

Mára ennyi, köszönöm a figyelmet.

Bár, ha jobban meggondolom, jöhetek még kis utószóval, úgyis megint hosszú reklám jön, mint eddig. Mondtam, más után szaladgálok. Temérdek animét néztem meg, kaptam utánpótlást, innen idéznék még egy kedves kis dalszöveget. Maga a szám rendkívül idióta, bugyuta, de nagyon meg lehet szeretni. Hát ezért. Nem, nem puccolásból angol, azért, mert így van. Oszt kész. :)

Grab the rainbow, if you dreamed, you could even fly
Do you remember the passion of back then?
Granted intention, if you close your eyes, then you could even steal the stars
Pass there, throw out everything and forget yesterday
Defeat the loneliness only you have right now
Who is it for? Is it you? Cast away the shadow.
In the tears that are shedding, the past melts away
Break down the wall in front of you to reach your future
In the changing times…
Reach for your never changing dream
Even when you have been hit by hard rain
Don’t run from reality
To stay as who you are
My dream will never change.

Tudom, tudom, lógok egy csomó mindennel, tervezem már utolérni magam. Hamarost.

Kilenc-tíz-tizenegy órát sikerül dolgoznom egy nap, és mint kiderült, csak az otthoni viszonylatokhoz képest fizetnek jól, az ittenieket nézve igencsak bagóért lógatom ki a belem nap, mint nap. Méjbí icc tájm tu cséndzs. Igazság szerint, még mielőtt megkapnám eme kedves és biztató gondolatot, nem azzal van problémám, hogy dolgoznom kell, hanem azzal, hogy szarba se néznek és emellett próbálják beadni az embernek azt, hogy milyen jól jár ezzel az egésszel..

Mindegy, nem akarom elkiabálni, nem biztos, hogy összejön a váltás, mindenesetre körülnézek.

Akartam már áradozni arról, hogy a főnököm mégsem egy seggfej, de be kell látnom, az. Jó, persze, elvileg mindenhol szopni kell, akkor inkább szopjunk több pénzért, olyan melóban, ahol azért ha nem is nagyon, de jobban szükség van némi agymunkára. Az a helyzet, itt, ha egy szivacs lenne az agyam helyén, az se tűnne fel senkinek.
Csak az, hogy a főnökúr elfelejt szólni nyolc vagy kilenc óra után, hogy akkor most már esetleg haza is mehetnék, vagy hogy lebasz azért, mert mindenkihez nekem kell ugrálnom és közben nem haladok a saját munkámmal, annyira nem esik jól.
Miközben pedig ő a saját faszsága miatt ideges, miszerint két hónapig rágtuk a fülét, hogy szar egy gép, nézesse meg, ő leszarta, most meg használhatatlan, ezért nem lehet haladni az ottani munkával.. Hát könyörgöm, hol tehetek én erről?
Igazán, tényleg igyekszem megcsinálni, amit kell, sőt, többet, ő tisztában van ezzel, azzal is, hogy bagóért dolgoztat, mindennek tetejébe még le is basz.. Nem, nem akarom azt mondani, hogy ki vagyok én, hogy ezt nem teheti meg velem, mert természetesen megteheti. Ja, meg egyébként is, ki vagyok én.. Én, mindennek fényében pedig megteszem, hogy fogom magam és elkezdek másik melót keresni. Meglátjuk.

Mindenesetre eldöntöttem, ezt az egész szart nem fogom feladni, sőt, többet semmit nem szeretnék. Tapasztalat kell, idő kell, élet kell? Nesze.
Igenis meg fogom csinálni, végig fogom járni, amit végig kell járnom, több vagyok a kudarcaimnál.

Nno, hol az az oroszlán, hadd harapom le a fejét. Ha az kell. Be fogom bizonyítani mindenről, amit hiszek, hogy igaz. Képes vagyok rá.

Tudom, tudom, lógok egy csomó mindennel, tervezem már utolérni magam. Hamarost.

Kilenc-tíz-tizenegy órát sikerül dolgoznom egy nap, és mint kiderült, csak az otthoni viszonylatokhoz képest fizetnek jól, az ittenieket nézve igencsak bagóért lógatom ki a belem nap, mint nap. Méjbí icc tájm tu cséndzs. Igazság szerint, még mielőtt megkapnám eme kedves és biztató gondolatot, nem azzal van problémám, hogy dolgoznom kell, hanem azzal, hogy szarba se néznek és emellett próbálják beadni az embernek azt, hogy milyen jól jár ezzel az egésszel..

Mindegy, nem akarom elkiabálni, nem biztos, hogy összejön a váltás, mindenesetre körülnézek.

Akartam már áradozni arról, hogy a főnököm mégsem egy seggfej, de be kell látnom, az. Jó, persze, elvileg mindenhol szopni kell, akkor inkább szopjunk több pénzért, olyan melóban, ahol azért ha nem is nagyon, de jobban szükség van némi agymunkára. Az a helyzet, itt, ha egy szivacs lenne az agyam helyén, az se tűnne fel senkinek.
Csak az, hogy a főnökúr elfelejt szólni nyolc vagy kilenc óra után, hogy akkor most már esetleg haza is mehetnék, vagy hogy lebasz azért, mert mindenkihez nekem kell ugrálnom és közben nem haladok a saját munkámmal, annyira nem esik jól.
Miközben pedig ő a saját faszsága miatt ideges, miszerint két hónapig rágtuk a fülét, hogy szar egy gép, nézesse meg, ő leszarta, most meg használhatatlan, ezért nem lehet haladni az ottani munkával.. Hát könyörgöm, hol tehetek én erről?
Igazán, tényleg igyekszem megcsinálni, amit kell, sőt, többet, ő tisztában van ezzel, azzal is, hogy bagóért dolgoztat, mindennek tetejébe még le is basz.. Nem, nem akarom azt mondani, hogy ki vagyok én, hogy ezt nem teheti meg velem, mert természetesen megteheti. Ja, meg egyébként is, ki vagyok én.. Én, mindennek fényében pedig megteszem, hogy fogom magam és elkezdek másik melót keresni. Meglátjuk.

Mindenesetre eldöntöttem, ezt az egész szart nem fogom feladni, sőt, többet semmit nem szeretnék. Tapasztalat kell, idő kell, élet kell? Nesze.
Igenis meg fogom csinálni, végig fogom járni, amit végig kell járnom, több vagyok a kudarcaimnál.

Nno, hol az az oroszlán, hadd harapom le a fejét. Ha az kell. Be fogom bizonyítani mindenről, amit hiszek, hogy igaz. Képes vagyok rá.

Este. Séta. Tűzzel telt arcába jég-esőt fúj a hidegnek tetsző téli szél. Nem számít, hadd szaladjanak a jeges cseppek a könny vájta árkokban, nem ártanak már.
Repülne fenn a magas éjjeli égen a világba sikoltva mindent, ami fáj, a többiek mégsem látnák, mégsem hallanák őt. Vak, süket, szárnyatlan madarak. Sosem tudják, miért látnak benne valami mást, ha látnak, mi az. Bennük. Nem tudják, nem ismerik, egyszerűen csak másnak érzik. Mindig így volt.
Társtalan. Elvesztette, akiről azt, hitte, olyan, mint ő, mégis várja a mese végét, hogy megtudja, ő tévedett-e.

Ha szerettek, magamért szerettek. Én pedig többek között a hitemért vagyok magam. Vannak hibáim, de nem akarok és nem is tudnék tökéletes lenni. Ez így jó. Minden, aminek meg kell változnia bennem, meg fog változni. Az élet mindig gondoskodott erről.

A változás fáj. Mindig fáj, akár jó, akár rossz.

Látom azt is, mi az, amit a többiek életnek neveznek, és tudom, hogy meg tudom, és meg kell tudnom csinálni. Magamért is, hogy megmaradhassak ilyennek.
De mindig fájni fog, hogy ez az egész ilyen. Hogy az emberek számítóak és gonoszak. Hogy ha kinyílsz, kihasználják, különc vagy, nem értik és bántanak. Senki, de senki nem önmaga, és az álarcot, amit hordanak, egyre inkább elfelejtik bármennyi időre is levenni. Nekem mindez sosem fog menni. Az álarc mindig csak álarc marad, én pedig magam.
Az is lehet, csak mesevilágban élek. Nem vagyok más, mint a többiek, nem látok, nem élek át csodákat, semmit.
De azt hiszem, nekem mindaddig jó, amíg tudom az ellenkezőjét hinni. És valahogy, bármekkorát is essek, mindig sikerül visszatérnem ehhez. Ezért vagyok az, aki. Ez a világ, ez a mese legalább az enyém.
És néha az utamba akadnak olyanok, akik képesek hinni ebben. Hinnem kell, hogy egyszer lesz valaki, akit az én mesémbe írtak, aki érti, érzi, nem fordul el, nem csukja be a szemét csak mert fél szembenézni önmagával és az élettel, amit mégis, így is élnünk kell.

Ne veszítsd el soha a csodát, akkor minden, minden rendben lesz.