Hát hajjaj. El vagyok kissé maradva, és míg elméletben faszául megy a dolog, gyakorlatban majd jól meglátjuk, hogy nem bisztos.
Kezdjük a hazamenésem előtti napon, amikor is hősiesen elintéztem Eszternek, hogy ő is.
Azaz na. Most kezdek neki másodszor a posztnak, merthogy dús lesz. Remélem. :)
Tehát. Behívtak ugye sztendbájról, öt húszkor, hogy legyek már kedves hat negyvenötre befáradni, merthogy menjek el Brüsszelbe. Namondom, fasza, mindenki, de mindenki, akit ismerek, sztendbáj volt aznap, ezek meg pont engem hívnak, aki négy napot dolgoztam. Mindenki azon panaszkodott azon a héten, hogy elvették a napjait, én természetesen azon, hogy egész héten dolgoznom kell. Meg persze másnap haza terveztem is menni.
A sztori az, hogy a brüsszeliek egyik gépe bekrepált, úgyhogy mi vittünk nekik alkatrészt hozzá, amit Stanstedről hoztak ide. Majd elvitték a mi gépünket, míg mi vártuk, hogy az ő szar gépüket megcsinálják, hogy vissza tudjunk jönni ide. A dolog szépsége, hogy mindenkit sztendbájról hívtak, utolsó napján, azon megfontolásból, hogy ha ott ragadunk, minden fasza legyen. Nekik..
Az utasok, akiket aztán a megszerelt géppel hoztunk, hét óra késéssel indultak, amiértis épp minket akartak kinyírni, akiknek a leghalványabb lila köze nem volt még a bázishoz sem..
Amikor visszaértünk a krúrúmba, gondoltam, megkérdezem, hogyan is áll egyetlen Eszterem ánpéjd lívje, ugyanis egy hete beadta, de nem kapott értesítést, viszont a jegye is meglenne másnapra. Következő héten öt hómsztendbája lett volna, arra meg mi értelme ittmaradni, hogy hívogassák az embert a semmiért. Erre kiderült, hogy annyira balfékek voltak, hogy el sem küldték a kérelmet, de mivel szépen néztem, béz szupervájzor Krégkiscsillag öt perc alatt elintézte. Virágot az öltözőbe.
Másnap hazafelé a gépen az a lengyel pasi volt az egyes, akivel a supernumeraryt csináltam, azaz akivel legeslegelőször repültem, mint krú. Egyenruhában meg minden. Persze csak rám emlékezett, arra nem, hogy mikor repültünk együtt. Nagyon édi volt, egész úton csorgott a nyálunk utána. (valahogy épp előtte fejtegettük, hogy lengyel pasival nem biztos, hogy kezdenénk, nos ő a kivétel :D) :P Kérdezte, repülök-e még. Mondtam, hogy igen, kellett is volna együtt mennünk, csak elfelejtett megjelenni. Kiderült, mindez azért tötént, mert őt sztendbájról osztották be, erről csupán őt felejtették el értesíteni. Mondjam, hogy ez meglepett?
A reptérre érve Eszter egész családja kint volt, értem természetesen megint elfelejtettek jönni. Ehhez mondjuk hozzájárulthatott némiképp röpke két órás késésünk is. Eszter mutterja közölte velem nagy szívélyes mosoly közepette, hogy olvassa a bologomat. Menten agyvárzást kaptam sűrű ajjajok kíséretében. Aztán cirka másfél hét elteltével realizáltam, lehet, nem is az én blogomat olvassa, szerintem nem lett volna olyan kedves. :P
A pesten töltött éjszaka után másnap indultunk Klagenfurtba.
folyt. köv.
Az út viszonylag eseménytelenül telt, mekkora közhely, mi? De tényleg. Jobbára sikerült végigaludnom. Ausztriába érve megálltunk egy boltgyűjteményben, aholis végre sikerült fejbőrlenyúzós hajtűt kapnom. Végre.
A szállás Krumpendorfban volt. Családi panzió sok szobával. A svédasztalos reggeli kínálatába sárgadinnye, áfonya, eper és még vagy tíz féle gyümölcs vegyült, ami be köll vallani, nem egy utolsó dolog. Vacsira általában krémleveske, meg valami salátával.
A napokat többnyire strandon töltöttem tó, halacskák és kunyeráló kacsák társaságában, amik nagyonnagyon viccesek. :) És a banánt is szeretik. :D
Voltam röpi vbn is, ugyanis az ősök emiatt jönnek ide minden évben ilyenkor. Nyertem Swatchos nyakbaakasztót és sikerült leugranom egy hatvan méter magas állványról, ami elég buli. :)
Hazaféle Klagenfurtból oké volt az út, azon paráztam, hogy a fennmaradó másfél óra alatt hogyan fogom elérin a gépemet Stansteden. Leszállás után negyvenöt percet vártam a csomagomra, aztán végigrohantam Stansted Eeeerporton, mondanom sem kell, csatakos voltam, mint egy igásló. :P A csekin előtt zokogó franciák hada, akik valami hiba folytán nem kerülhettek fel a gépükre.. Leadtam a csomagom, rohantam securityhez, erre a faszi közli, hogy nem jó a beszállókártyámon a vonalkód, menjek vissza csekinhez nyomtattatni másikat. Fasza. Visszarohantam, aztán megint security. Volt még tíz percem indulásig, amit sikeresen rohanással töltöttem a terminálon keresztül, aholis kiderült, hogy késünk. Fél órát vártunk, mire felmehettünk a gépre, épp abban a percben kezdett el az eső is szakadni.. A gépen a kapitány közölte, cirka másfél óra után mehetünk is. A probléma az volt, hogy Stansted csomagkezelő rendszere összeomlott, ezért egész nap késtek a gépek. A kimenők nem kapták meg időben a csomagokat, a bejövőknek ezért nem volt hely, satöbbi. Lényeg, boldog voltam, hogy nem kell ott töltenem az éjszakát.
Dublinban élvezhettem Akbar Muhammad társaságát, aki hazahozott. Itt találkoztam Jan barátnőjével, aki két hétig nálunk lesz. :) És szembesültem a ténnyel, hogy a lengyelek nincsenek itt. Jan azt mondta, már a másik helyen alszanak. Kull. Másnap rohangáltam, mostam, takarítottam és repeső kis szívvel vártam, hogy hajnal háromkor kelhessek.
Első napomon Bouvet Carcasson járatot csináltam, ami franciákat jelent. Reggel azt kívántam, bárcsak Simonával repülnék, és tényleg. :) Nem kicsit örültem, mikor ez kiderült. A hármas egy olyan lány volt, akivel együtt csináltuk a tanfolyamot, és aki öt hónap ittlét után nem tudja, hogyan kell a papírmunkát összeszedni. Teszem hozzá, ezt általában az is tudja, aki még csak egy hete van itt. A nap végére a kettes, akivel egész nap hátul volt, kiakadt, az egyes, Simona pedig megköszönte nekem, hogy én voltam a négyes, nem ő. :D Mondtam neki, tudtam, mit csinálok. :P
A második napomra nem igazán emlékszem, úgyhogy biztos nem volt semmi különös.
Harmadik nap, hómsztendbáj, szerencséjükre most nem mertek hívni. A lenygelek aznap költöztek ki végleg, és mint kiderült, otthon voltak, és a kocsit hozták ki. Hajnal fél háromkor jöttek haza, mondanom sem kell, minden ajtócsapkodást, üvöltözést és egyéb csörömpölést sikerült hallanom.
Napközben ők pakoltak és közölték Jan nőjével, arcba, ja, hogy azért költöznek ki, mert annyira utálják a pasiját.. Hát no. Közben itt volt Eddie a plumber is, aki kicserélte a bojlert, és a gyökér lenygelek megtudták, hogy a fürdő ki lesz csempézve, festve, plusz a konyha is némiképp megújul. Elég gáz, nem? Akkor újul minden, mikor vééégre elhúznak. :)
Délután kimentünk Malahidera a tengerhez, ahol fincsi kis tékövéj kaját ettünk, amit sikeresen telefújt a rohadt szél homokkal, sőt még a seggemet is. Hazaféle a buszmegállbóan találkoztunk a korábban említett lengyel egyessel. A meglepő a helyzetben az volt, hogy négyen voltunk, de ő jobbára hozzám beszélt, és többször is megkérdezte, nem véletlenül a sztitszenterbe megyek-é, ahová épp ő is. Hát, sajnos nem arra mentem, de a világmegváltó ötlet, miszerint este jöhetne velünk bulizni, természetesen egy másodperccel azután jutott eszembe, hogy ő elhúzott a saját buszával. Úgyhogy nem jött velünk este bulizni.
Magassarkúban mentem, sima fekete gatyával, Jan nem ismert meg. :D Megittunk egy cidert, ami körtéseseben fincsi, majd tizenegykor én hazaindultam, mivelhogyugye másnap négykor kellett kelnem, szép az élet trallala. Gyalog mentem, minek eredményeképp a magassarkú feltörte a sarkam, úgyhogy levettem és mezítláb jöttem haza. A dolog romantikáját csak az rombolja le, hogy útközben belerúgtam a betonba, de úgy, hogy a nagylábujjam is elhalálozott bele.
Másnap tettem a sarkamra ragtapaszt. Ez azzal végződött, hogy a maradék pici bőrt is ledörzsölte, ergo alig tudtam járni. Azóta kötés és szép remények.
Máltára mentünk, az egyes megdícsért, milyen zseni vagyok. :D És volt egy őrült nőnk is. Majdnem fellökte a trolit, hogy neki itt most át kell haladnia, merthogy ő valami nemzetközi erlájnnak dolgozik és blablabla. Mondom neki, whatever, és megvártuk, míg átverekszi magát az egy milliméternyi résen. Tuti gyagyás volt. Erre leszállás előtt odacsönget, hogy mikor szállunk le. Mondom, háromkor, fél órával a tervezett előtt. Erre asszongya, dehát neki fél négykor megy a gépe Corkba. És mondom, akkor esetleg repüljek gyorsabban? Hogy lehet valaki akkor gyökér, hogy az előző járat érkezésével egyidőben foglalja a következőt? Biztos igénybe akarta venni a Rájener teleport szolgáltatását, vagy nemtom. És én vagyok a bunkó. Ja, az is az én hibám, hogy retardált vagy, mi?..
Utolsó napomon egy magyar csajjal meg magyar eyessel repültem, plusz azzal a szlovák csajjal, akivel anno baszdmegelni tanítottuk egymást. :D Igazán szórakoztató volt.
Aztán tegnap Katával elmentünk nézelődni, plusz akartam venni pár dolgot, aminek az lett az eredménye, hogy a pár dolog még várat magára, viszont vettem egy felsőt egy vagyonért. Ájj. Az a kateória, amit egyszerűen nem lehet otthagyni. Plusz beleszerettem egy ugyanilyen kabátba, egyetlen szépséghibája, hogy nem volt a méretemben.
Este pedig elmentünk megnézni a Heri Potkert, hát, no comment.
Emellett az történt még, hogy rájöttem, hiányzik London. Vissza_kell_mennem. Úgyhogy mostantól ezen a projecten dolgozom.
Kezdjük a hazamenésem előtti napon, amikor is hősiesen elintéztem Eszternek, hogy ő is.
Azaz na. Most kezdek neki másodszor a posztnak, merthogy dús lesz. Remélem. :)
Tehát. Behívtak ugye sztendbájról, öt húszkor, hogy legyek már kedves hat negyvenötre befáradni, merthogy menjek el Brüsszelbe. Namondom, fasza, mindenki, de mindenki, akit ismerek, sztendbáj volt aznap, ezek meg pont engem hívnak, aki négy napot dolgoztam. Mindenki azon panaszkodott azon a héten, hogy elvették a napjait, én természetesen azon, hogy egész héten dolgoznom kell. Meg persze másnap haza terveztem is menni.
A sztori az, hogy a brüsszeliek egyik gépe bekrepált, úgyhogy mi vittünk nekik alkatrészt hozzá, amit Stanstedről hoztak ide. Majd elvitték a mi gépünket, míg mi vártuk, hogy az ő szar gépüket megcsinálják, hogy vissza tudjunk jönni ide. A dolog szépsége, hogy mindenkit sztendbájról hívtak, utolsó napján, azon megfontolásból, hogy ha ott ragadunk, minden fasza legyen. Nekik..
Az utasok, akiket aztán a megszerelt géppel hoztunk, hét óra késéssel indultak, amiértis épp minket akartak kinyírni, akiknek a leghalványabb lila köze nem volt még a bázishoz sem..
Amikor visszaértünk a krúrúmba, gondoltam, megkérdezem, hogyan is áll egyetlen Eszterem ánpéjd lívje, ugyanis egy hete beadta, de nem kapott értesítést, viszont a jegye is meglenne másnapra. Következő héten öt hómsztendbája lett volna, arra meg mi értelme ittmaradni, hogy hívogassák az embert a semmiért. Erre kiderült, hogy annyira balfékek voltak, hogy el sem küldték a kérelmet, de mivel szépen néztem, béz szupervájzor Krégkiscsillag öt perc alatt elintézte. Virágot az öltözőbe.
Másnap hazafelé a gépen az a lengyel pasi volt az egyes, akivel a supernumeraryt csináltam, azaz akivel legeslegelőször repültem, mint krú. Egyenruhában meg minden. Persze csak rám emlékezett, arra nem, hogy mikor repültünk együtt. Nagyon édi volt, egész úton csorgott a nyálunk utána. (valahogy épp előtte fejtegettük, hogy lengyel pasival nem biztos, hogy kezdenénk, nos ő a kivétel :D) :P Kérdezte, repülök-e még. Mondtam, hogy igen, kellett is volna együtt mennünk, csak elfelejtett megjelenni. Kiderült, mindez azért tötént, mert őt sztendbájról osztották be, erről csupán őt felejtették el értesíteni. Mondjam, hogy ez meglepett?
A reptérre érve Eszter egész családja kint volt, értem természetesen megint elfelejtettek jönni. Ehhez mondjuk hozzájárulthatott némiképp röpke két órás késésünk is. Eszter mutterja közölte velem nagy szívélyes mosoly közepette, hogy olvassa a bologomat. Menten agyvárzást kaptam sűrű ajjajok kíséretében. Aztán cirka másfél hét elteltével realizáltam, lehet, nem is az én blogomat olvassa, szerintem nem lett volna olyan kedves. :P
A pesten töltött éjszaka után másnap indultunk Klagenfurtba.
folyt. köv.
Az út viszonylag eseménytelenül telt, mekkora közhely, mi? De tényleg. Jobbára sikerült végigaludnom. Ausztriába érve megálltunk egy boltgyűjteményben, aholis végre sikerült fejbőrlenyúzós hajtűt kapnom. Végre.
A szállás Krumpendorfban volt. Családi panzió sok szobával. A svédasztalos reggeli kínálatába sárgadinnye, áfonya, eper és még vagy tíz féle gyümölcs vegyült, ami be köll vallani, nem egy utolsó dolog. Vacsira általában krémleveske, meg valami salátával.
A napokat többnyire strandon töltöttem tó, halacskák és kunyeráló kacsák társaságában, amik nagyonnagyon viccesek. :) És a banánt is szeretik. :D
Voltam röpi vbn is, ugyanis az ősök emiatt jönnek ide minden évben ilyenkor. Nyertem Swatchos nyakbaakasztót és sikerült leugranom egy hatvan méter magas állványról, ami elég buli. :)
Hazaféle Klagenfurtból oké volt az út, azon paráztam, hogy a fennmaradó másfél óra alatt hogyan fogom elérin a gépemet Stansteden. Leszállás után negyvenöt percet vártam a csomagomra, aztán végigrohantam Stansted Eeeerporton, mondanom sem kell, csatakos voltam, mint egy igásló. :P A csekin előtt zokogó franciák hada, akik valami hiba folytán nem kerülhettek fel a gépükre.. Leadtam a csomagom, rohantam securityhez, erre a faszi közli, hogy nem jó a beszállókártyámon a vonalkód, menjek vissza csekinhez nyomtattatni másikat. Fasza. Visszarohantam, aztán megint security. Volt még tíz percem indulásig, amit sikeresen rohanással töltöttem a terminálon keresztül, aholis kiderült, hogy késünk. Fél órát vártunk, mire felmehettünk a gépre, épp abban a percben kezdett el az eső is szakadni.. A gépen a kapitány közölte, cirka másfél óra után mehetünk is. A probléma az volt, hogy Stansted csomagkezelő rendszere összeomlott, ezért egész nap késtek a gépek. A kimenők nem kapták meg időben a csomagokat, a bejövőknek ezért nem volt hely, satöbbi. Lényeg, boldog voltam, hogy nem kell ott töltenem az éjszakát.
Dublinban élvezhettem Akbar Muhammad társaságát, aki hazahozott. Itt találkoztam Jan barátnőjével, aki két hétig nálunk lesz. :) És szembesültem a ténnyel, hogy a lengyelek nincsenek itt. Jan azt mondta, már a másik helyen alszanak. Kull. Másnap rohangáltam, mostam, takarítottam és repeső kis szívvel vártam, hogy hajnal háromkor kelhessek.
Első napomon Bouvet Carcasson járatot csináltam, ami franciákat jelent. Reggel azt kívántam, bárcsak Simonával repülnék, és tényleg. :) Nem kicsit örültem, mikor ez kiderült. A hármas egy olyan lány volt, akivel együtt csináltuk a tanfolyamot, és aki öt hónap ittlét után nem tudja, hogyan kell a papírmunkát összeszedni. Teszem hozzá, ezt általában az is tudja, aki még csak egy hete van itt. A nap végére a kettes, akivel egész nap hátul volt, kiakadt, az egyes, Simona pedig megköszönte nekem, hogy én voltam a négyes, nem ő. :D Mondtam neki, tudtam, mit csinálok. :P
A második napomra nem igazán emlékszem, úgyhogy biztos nem volt semmi különös.
Harmadik nap, hómsztendbáj, szerencséjükre most nem mertek hívni. A lenygelek aznap költöztek ki végleg, és mint kiderült, otthon voltak, és a kocsit hozták ki. Hajnal fél háromkor jöttek haza, mondanom sem kell, minden ajtócsapkodást, üvöltözést és egyéb csörömpölést sikerült hallanom.
Napközben ők pakoltak és közölték Jan nőjével, arcba, ja, hogy azért költöznek ki, mert annyira utálják a pasiját.. Hát no. Közben itt volt Eddie a plumber is, aki kicserélte a bojlert, és a gyökér lenygelek megtudták, hogy a fürdő ki lesz csempézve, festve, plusz a konyha is némiképp megújul. Elég gáz, nem? Akkor újul minden, mikor vééégre elhúznak. :)
Délután kimentünk Malahidera a tengerhez, ahol fincsi kis tékövéj kaját ettünk, amit sikeresen telefújt a rohadt szél homokkal, sőt még a seggemet is. Hazaféle a buszmegállbóan találkoztunk a korábban említett lengyel egyessel. A meglepő a helyzetben az volt, hogy négyen voltunk, de ő jobbára hozzám beszélt, és többször is megkérdezte, nem véletlenül a sztitszenterbe megyek-é, ahová épp ő is. Hát, sajnos nem arra mentem, de a világmegváltó ötlet, miszerint este jöhetne velünk bulizni, természetesen egy másodperccel azután jutott eszembe, hogy ő elhúzott a saját buszával. Úgyhogy nem jött velünk este bulizni.
Magassarkúban mentem, sima fekete gatyával, Jan nem ismert meg. :D Megittunk egy cidert, ami körtéseseben fincsi, majd tizenegykor én hazaindultam, mivelhogyugye másnap négykor kellett kelnem, szép az élet trallala. Gyalog mentem, minek eredményeképp a magassarkú feltörte a sarkam, úgyhogy levettem és mezítláb jöttem haza. A dolog romantikáját csak az rombolja le, hogy útközben belerúgtam a betonba, de úgy, hogy a nagylábujjam is elhalálozott bele.
Másnap tettem a sarkamra ragtapaszt. Ez azzal végződött, hogy a maradék pici bőrt is ledörzsölte, ergo alig tudtam járni. Azóta kötés és szép remények.
Máltára mentünk, az egyes megdícsért, milyen zseni vagyok. :D És volt egy őrült nőnk is. Majdnem fellökte a trolit, hogy neki itt most át kell haladnia, merthogy ő valami nemzetközi erlájnnak dolgozik és blablabla. Mondom neki, whatever, és megvártuk, míg átverekszi magát az egy milliméternyi résen. Tuti gyagyás volt. Erre leszállás előtt odacsönget, hogy mikor szállunk le. Mondom, háromkor, fél órával a tervezett előtt. Erre asszongya, dehát neki fél négykor megy a gépe Corkba. És mondom, akkor esetleg repüljek gyorsabban? Hogy lehet valaki akkor gyökér, hogy az előző járat érkezésével egyidőben foglalja a következőt? Biztos igénybe akarta venni a Rájener teleport szolgáltatását, vagy nemtom. És én vagyok a bunkó. Ja, az is az én hibám, hogy retardált vagy, mi?..
Utolsó napomon egy magyar csajjal meg magyar eyessel repültem, plusz azzal a szlovák csajjal, akivel anno baszdmegelni tanítottuk egymást. :D Igazán szórakoztató volt.
Aztán tegnap Katával elmentünk nézelődni, plusz akartam venni pár dolgot, aminek az lett az eredménye, hogy a pár dolog még várat magára, viszont vettem egy felsőt egy vagyonért. Ájj. Az a kateória, amit egyszerűen nem lehet otthagyni. Plusz beleszerettem egy ugyanilyen kabátba, egyetlen szépséghibája, hogy nem volt a méretemben.
Este pedig elmentünk megnézni a Heri Potkert, hát, no comment.
Emellett az történt még, hogy rájöttem, hiányzik London. Vissza_kell_mennem. Úgyhogy mostantól ezen a projecten dolgozom.
