Milyen olyannak lenni, amilyen én vagyok? Nyilván iszonyú szánalmas időnként. Arra sem emlékszem már, hogyan kell szocializálódni, vagy ha kicsit mégis megpróbálom, inkább elbaszom és hagyom a fenébe az egészet.

Ahogy ma is. Helovín parti, egészen várjuk. Aztán otthon dögös szerkó beszerzése, majd visszajövet után kétnapi szaladgáció olyan dolgok után, amiket végül nem sikerül beszerezni. Príma, nem gond, van jó kis szarvacskám, még a tréning idejéről, Londonból, majd azt is jól.
Erre a mai napom eleve úgy indult, hogy valamiért már nincs is kedvem. Nem baj, megígértem, megyek. Hazajövök, elkészülök, elindulunk. Útközben egy tizenkét éves forma kis gennygombóc, hozzáteszem, este tízkor, lelopja a fejemről a szarvacskámat és a haverjaival együtt örül neki, milyen menő. Nem fogok megütni egy gyereket. Majd legközelebb. Talán. Ezúton is kívánom cifra halálát minél hamarabb, táncolni szeretnék az összes ilyen kis faszkaró sírján. Elvégre helovín is, vagymi.
Mindegy, mosolygás, továbbmenés partiba. Öt perc után ki is derült, nem vagyok én ennyire pozőr, műmosoly, satöbbi, meg ignorálni is kitűnően lehet, úgyhogy inkább eljöttem. természetesen cipő nélkül, télen is. Ahogy kell.

Szerintem a rövidke sztori sok mindenbe betekintést enged a fejemben.. Mizerábl, ja.
Hazajöttem, addigra elég Harlequin jelleget öltött a sminkem maradéka, csináltam egy teát és próbálom elővonzani sziszát az éjszakából. Úgy néz ki, más társaságra nem vagyok alkalmas.. Ő az, aki előtt mindig nyitva áll az ablakom. :)

Juhúúú. Újabb istrángszaggató poszt cirka két hét után. Mindig megígérem pedig magamnak és kedves rajongóimnak, hogy gyakrabban fogok írni, aztán valahogy mégsem.

Semmi különös nem történik, bemegyek dolgozni, túlélem a napot, többnyire móka-kacagás, agyment emberekkel repülök. Olvasgatok, szabadnapokon megpróbálok kimozdulni, annak ellenére, hogy rettentőmód nincs kivel.

Fondorlatokat szövök a változatlanul kedvenc kis pilótafijúm behálózására, ami csupán a múltkor ejtette magát némiképp pofára azzal, hogy majdnem letéptem a fejét szegénykémnek, pedig ő csak vicces akart lenni. Morc hangulatom volt, ezúton is bocs. Ami mindezzel szívás, az az, hogy azóta sem futottam össze vele, és ha minden olyan kakán alakul, ahogy kinéz, akkor lehet, decemberig nem is fogok. Nyjáááááj.
Persze egy másik pilótafijú, akit imádok, de nagyon nem szeretnék tőle semmit, na, ő masszívan nyomul, mint valami harci osztag. Miért köll Murphynek mindig mindenbe beleröhögni, kérem?

Változatlanul foglalkoztat a pilótásdi álom, koncepció kidolgozva. Szükségem lenne két-három vesére, amikkel szervkereskedhetek, és akkor jó is leszek a dologra anyagilag. Vagy szerzek jogsit kisgépre, aztán bociszemekkel pislogok, hogy ugyanmár, imádott Ólíri főnökbácsi, fizesd a további képzésem, alázatos szolgád leszek tíz kötőjel tizenöt évig. Tényleg.

Azaz a helyzet minden téren csak annyira kilátástalan, mint eddig volt, semmivel sem jobban.

Az utóbbi hetekben egyébként is tmi jutott ki céges pletykailag, forog még a gyomrom egy darabig tőle. Hogy mekkora szarokat ki nem találnak emberek, minden alap nélkül, és mik ki nem derülnek, megalapozva. Lásd, pár nappal ezelőtt diszkréten beduruzsolták, hogy egy lehányka, aki mellesleg nem áll messze tőle, hogy véletlenül ráborítsak valami nagy és súlyosat, másodállásban adultmúvi-csillag. Blöeeeee. Kedvem lenne elásni, pedig alapvetően toleráns természet vagyok ám.

Plusz lesz jó kis helovínparti, aztat monttammár? És azt, hogy pont szabin leszek otthon, és a tíz napom kellős közepén kéne visszaugranom dolgozni? És hogy az a nap pont a helovínparti napja? Mi ebből a tanulság? Ha otthon leszek, azért nem megyek, ha itt leszek, azért nem megyek, mert pont aznap, pont nekem, pont dolgoznom kell. Tudnám, miért utál valaki ennyire.. A napot próbálom elcserélni.

Mára ennyi.

Nos, tudom, hogy mostanában nem erőltettem meg magam túlságosan, de majd most. Jól, tényleg.

Cica még mindig nincs meg, és ezúton dokumentálnám abbéli szándékaimat, hogy szeretném egyesével eltörni az ujjait annak a faszkártyának, akinek ehhez az egészhez akár a leghalványabb köze is lehet.

Tovább. A kinti cicám köszöni szépen, él és virul, most már annyira jóban vagyunk, hogy amikor hazafelé tartok, ha hallótávolságon belül van és hívom, megjelenik, mire elérem az ajtót. Érvényes ez a szobám emeleti ablakára is, amin néha random, hívás nélkül is behalad, hogy aztán átlósan elterpeszkedjen az ágyamban a kis izgága feje, az.

Ezen kívül pár napja találkoztam hazajövet egy sünivel a mi uvarkánkon. Épp meg volt dermedve, hogy majd bisztos jól nem veszem észre, de megszívta, mert észrevettem jól, úgyhogy én is megdermed. Mikor realázálta, hogy nem rohanok oda izomból letépni a fejét, tovább folytatta a matatást. Ment fejjel előre a fűben, fújtatva, mint egy gőzmozdony, megállás nélkül. Amikor talált valamit, azt onnan lehetett tudni, hogy hangosan csámcsogott. Édi volt. Ezzel a kis műsorral eltöltöttem kábé húsz percet, mielőtt bementem volna.

Melóban azt hiszem, semmi különös, igyekszem a továbbiakban többet írni, és akkor majd ápdét leszek a funny sztorikkal. Áradozhatnék most például a kedvenc kis másodpilótám múltheti kis műsoráról, de inkább nem, mert majd ha lesz még miről, akkor később. Fingörz krosszd.

Plusz kezdem eldönteni, hogy akár pilóta is lehetnék, mert miért is ne. Persze ennek az útnak vannak kisebb, sőt főleg nagyobb rögei, de ha például a lóvé esetleg meglenne hozzá, akkor egészen elérhető lenne a dolog. Nem vagyok én ám akkora nagy inkompetens mafla, amekkorának néha látszom.