Utazni jó, sőt utazni nagyon-nagyon jó, pláne ha olyan helyre megyünk, ami bár a mi kontinensünkön van, mégis olyan, mintha egészen más világ lenne. Nézelődünk, sétálgatunk, felfedezünk és korán rájövünk, hogy oly sok minden van, ami itthon nagyon nem működik jól. A dublini emberek felszabadult szórakozását, rohanó hétköznapjait nézve többször is megfogalmazódott bennem: igen, na így biztosan nagyon jó élni!
Fashion city
"Az írek csúnyák és furán beszélnek"- a kis kiruccanásom előtt mindenki ezzel traktált. Persze nem az volt a feltett szándékom, hogy Írországban találom meg a nagyon nagy ő-t, de akkor is, hát csak jobban érezzük magunkat, ha kellemes a látvány. Persze az előzetes információk nagyon hamar megdőltek: az írek bizony szép emberek. Itt nem a klasszikus szépségre gondolok, hanem arra, hogy a legtöbb ember olyan magabiztossággal jár-kel, hogy kétség sincs afelől, baromi jól érzik magukat a bőrükben. Bevallom, hogy aggódom az ír lányokért, hiszen már tíz fokban is flipflop papucsban, lenge póló és cicanaci kombóban róják az utcákat és mennyire nagyon jól néznek ki. Bár személy szerint aggódom az egészségükért, mert a lenge ruhácskákat elnézve nehéz elhinni, hogy nem szenvednek az állandó felfázástól, megfázástól és minden olyantól, amit mi magyar lányok sok-sok réteg ruhával próbálunk megelőzni. A hozzánk látogató külföldiek többsége azt mondja, hogy itthon úton-útfélen gyönyörű nők rohangálnak az utcákon és mégis a legtöbb komoran bámulja a földet. Na ez az írekre baromira nem jellemző. Cserfes, nevetgélő lányokat és fiúkat látni mindenhol, aki szemmel láthatóan már a tíz fokos melegnek is örülnek.
Tömve vannak a parkok, a kávézók teraszai, a bevásárlóutcák, és bár mindenki rohan - úgy mint a legtöbb nagyvárosban, - mégis van idejük viselni azt a boldog mosolyt, amit mi olyan gyakran elfelejtünk felvenni. "Hey how are you"- ez a köszönési formula mindenütt elhangzik és persze rá lehet húzni, hogy mekkora klisé már folyton a másik hogyléte felől érdeklődni, mikor nincs mögötte semmi, de mégiscsak jobb érzés úgy belépni valahová, hogy azt érezzük: igen, itt örömmel látnak minket. Az íreknek persze van mit kompenzálniuk, leginkább a csillagászati áraikat, hiszen az élelmiszerek többsége iszonyú drága. Sarki közért, reggeli vásárlás, muffin, narancslé, sajt, felvágott, bagel és hopp a kasszánál máris annyit fizetünk, amennyit itthon jó eséllyel egy éttermi vacsoráért csengetnénk ki. Az isteni csokis muffint eszegetve a reggeliző asztalnál tényleg az volt az érzésem, hogy na ezért tényleg megéri felkelni. A nap folyamán persze ez egyre többször és többször bebizonyosodott, hiszen nem véletlenül olyan stílusosak az írek: divatmárkák tucatjaival találkozunk a bevásárlóutcákban: A-wear, Topshop, River Island, Zara, H&M... a sor szinte végtelen. Személy szerint nem vagyok oda a legújabb nyolcvanak évek divathájpért, de a Topshopban én is rányúltam egy-két neonszínű pólóra. A konfekció márkákon felül persze bőven vannak prémium kategóriás holmikat kínáló boltok, amikbe persze nem mentünk be, mert hát minek is vérezzen a szív feleslegesen. Viszont az Urban Outfitters kihagyhatatlan volt. A több márkát tömörítő üzlet kicsit olyan, mint az itthoni Retrock Deluxe, a szuper cuccokon kívül a helyiség külleme is baromi stílusos: függő bakelitek, lebegő lépcsők, fém próbababák, óriási bársony kanapék, kristálycsillárok és tényleg olyan ruhák, hogy nem győztem kapkodni a fejem. Lelkesedésemet tetézte, mikor megláttam, hogy a pólók és farmerek mellett különböző könyvek tornyosulnak. Az elmúlt néhány évben megjelent összes jelentősebb divatenciklopédia megtalálható Urbanéknál: Nylon magazin Street Fashion összes, a huszadik század legjelentősebb divattervezői, modern formatervezés, textil lexikon, legsikeresebb fiatal dizájnerek...tényleg minden, amitől egy divatérzékeny térde remegni kezd.
Itt csekkold a várost!
"Inni mit hozhatok? Guinnesst?"
A dublini kiruccanás persze nem teljes egy masszív pubozás nélkül. Irány a Temple Bar negyed, ahol egymást érik a színes falú, tradicionális ír pubok. Az ír válogatott pont akkor játszott vébé selejtezőt, amikor kint voltunk, és hát átlagon felül túltengett a nemzeti öntudat az írekben. Akárhová álltunk mindenütt kitakartuk a tévét és ezek a drága szigetlakók nem kertelnek, simán arrébb löknek bárkit, és mázli ha nem üvöltik közben fröcsögve a füledbe, hogy "Lalalalaaa Irelaaaaand". Hogy mit kell inni a pubban? Persze, hogy Guinnesst, vagy ír whiskeyt, lehetőleg a kettőt felváltva, így gyorsabban lehet asszimilálódni az üvöltöző tömegben, mert hát nem egy csendes nép ez az ír. A nagy zajban viszont nem okoz problémát piát kérni, hiszen elég csak az ujjainkkal formált számot mutatni a csaposnak, aki rögtön tölti a sört. Először azt gondoltam, hogy pub-pub, mi van akkor, itthon is találni ilyen kocsmákat, mi lenne a különbség? Most ott tartok, hogy nyakamba veszem az itthoni éjszakát és keresek egy hasonló kricsmit, de félő, hogy nem fogok találni, hiszen nem is a hely számít, hanem a légkör. Szó sincs pultot támasztó életunt emberekről vagy azokról, akik a sarokban megbújva stírölik az újonnan érkezőket. Mindenki mosolyog, mindenki felszabadult - na jó ez persze az alkoholnak is köszönhető - és csomóan egyedül érkeznek, mert teljesen nyilvánvaló, hogy szombat este tele lesz a hely ismerősökkel. Puszi-puszi, kézfogás, hogy vagy, és már megy is a közös ivászat. Igazából nem értem, hogy tudnak két kézzel hat korsó sört kivinni az asztalokhoz. A dohányzás problémáját nagyon okosan megoldották: külső dohányzók vannak, amik félig nyitottak, óriási fa hordókra lehet támaszkodni és hát a közös füstölés összehozza az embereket: Te is? Én is. És már kezdődhet is a trécs, minden manír és fellengzősség nélkül, hiszen mindenki tudja, hogy nem életre szóló barátságok köttetnek, de ha már együtt füstölgünk, miért kellene bambán állni egymás mellett? Dublinban kötelező hamburgert enni, persze nem a butított gyorséttermi fajtára gondolok, hanem az igazi marhahúsból készült, óriási szezámmagos zsemlébe csomagolt ételről, ami tényleg nagyon ott van. Igazából meglepő volt, hogy a hamburgerhúsnak lehet igazi marhahús íze, sőt, a saláta sem édeskés utóízű és, hogy a pincér rögtön azt kérdezi a betérő vendégektől, hogy sört hozhat-e. Naná, hiszen nyaralunk, nemde?
Fashion city
"Az írek csúnyák és furán beszélnek"- a kis kiruccanásom előtt mindenki ezzel traktált. Persze nem az volt a feltett szándékom, hogy Írországban találom meg a nagyon nagy ő-t, de akkor is, hát csak jobban érezzük magunkat, ha kellemes a látvány. Persze az előzetes információk nagyon hamar megdőltek: az írek bizony szép emberek. Itt nem a klasszikus szépségre gondolok, hanem arra, hogy a legtöbb ember olyan magabiztossággal jár-kel, hogy kétség sincs afelől, baromi jól érzik magukat a bőrükben. Bevallom, hogy aggódom az ír lányokért, hiszen már tíz fokban is flipflop papucsban, lenge póló és cicanaci kombóban róják az utcákat és mennyire nagyon jól néznek ki. Bár személy szerint aggódom az egészségükért, mert a lenge ruhácskákat elnézve nehéz elhinni, hogy nem szenvednek az állandó felfázástól, megfázástól és minden olyantól, amit mi magyar lányok sok-sok réteg ruhával próbálunk megelőzni. A hozzánk látogató külföldiek többsége azt mondja, hogy itthon úton-útfélen gyönyörű nők rohangálnak az utcákon és mégis a legtöbb komoran bámulja a földet. Na ez az írekre baromira nem jellemző. Cserfes, nevetgélő lányokat és fiúkat látni mindenhol, aki szemmel láthatóan már a tíz fokos melegnek is örülnek.
Tömve vannak a parkok, a kávézók teraszai, a bevásárlóutcák, és bár mindenki rohan - úgy mint a legtöbb nagyvárosban, - mégis van idejük viselni azt a boldog mosolyt, amit mi olyan gyakran elfelejtünk felvenni. "Hey how are you"- ez a köszönési formula mindenütt elhangzik és persze rá lehet húzni, hogy mekkora klisé már folyton a másik hogyléte felől érdeklődni, mikor nincs mögötte semmi, de mégiscsak jobb érzés úgy belépni valahová, hogy azt érezzük: igen, itt örömmel látnak minket. Az íreknek persze van mit kompenzálniuk, leginkább a csillagászati áraikat, hiszen az élelmiszerek többsége iszonyú drága. Sarki közért, reggeli vásárlás, muffin, narancslé, sajt, felvágott, bagel és hopp a kasszánál máris annyit fizetünk, amennyit itthon jó eséllyel egy éttermi vacsoráért csengetnénk ki. Az isteni csokis muffint eszegetve a reggeliző asztalnál tényleg az volt az érzésem, hogy na ezért tényleg megéri felkelni. A nap folyamán persze ez egyre többször és többször bebizonyosodott, hiszen nem véletlenül olyan stílusosak az írek: divatmárkák tucatjaival találkozunk a bevásárlóutcákban: A-wear, Topshop, River Island, Zara, H&M... a sor szinte végtelen. Személy szerint nem vagyok oda a legújabb nyolcvanak évek divathájpért, de a Topshopban én is rányúltam egy-két neonszínű pólóra. A konfekció márkákon felül persze bőven vannak prémium kategóriás holmikat kínáló boltok, amikbe persze nem mentünk be, mert hát minek is vérezzen a szív feleslegesen. Viszont az Urban Outfitters kihagyhatatlan volt. A több márkát tömörítő üzlet kicsit olyan, mint az itthoni Retrock Deluxe, a szuper cuccokon kívül a helyiség külleme is baromi stílusos: függő bakelitek, lebegő lépcsők, fém próbababák, óriási bársony kanapék, kristálycsillárok és tényleg olyan ruhák, hogy nem győztem kapkodni a fejem. Lelkesedésemet tetézte, mikor megláttam, hogy a pólók és farmerek mellett különböző könyvek tornyosulnak. Az elmúlt néhány évben megjelent összes jelentősebb divatenciklopédia megtalálható Urbanéknál: Nylon magazin Street Fashion összes, a huszadik század legjelentősebb divattervezői, modern formatervezés, textil lexikon, legsikeresebb fiatal dizájnerek...tényleg minden, amitől egy divatérzékeny térde remegni kezd.
Itt csekkold a várost!
"Inni mit hozhatok? Guinnesst?"
A dublini kiruccanás persze nem teljes egy masszív pubozás nélkül. Irány a Temple Bar negyed, ahol egymást érik a színes falú, tradicionális ír pubok. Az ír válogatott pont akkor játszott vébé selejtezőt, amikor kint voltunk, és hát átlagon felül túltengett a nemzeti öntudat az írekben. Akárhová álltunk mindenütt kitakartuk a tévét és ezek a drága szigetlakók nem kertelnek, simán arrébb löknek bárkit, és mázli ha nem üvöltik közben fröcsögve a füledbe, hogy "Lalalalaaa Irelaaaaand". Hogy mit kell inni a pubban? Persze, hogy Guinnesst, vagy ír whiskeyt, lehetőleg a kettőt felváltva, így gyorsabban lehet asszimilálódni az üvöltöző tömegben, mert hát nem egy csendes nép ez az ír. A nagy zajban viszont nem okoz problémát piát kérni, hiszen elég csak az ujjainkkal formált számot mutatni a csaposnak, aki rögtön tölti a sört. Először azt gondoltam, hogy pub-pub, mi van akkor, itthon is találni ilyen kocsmákat, mi lenne a különbség? Most ott tartok, hogy nyakamba veszem az itthoni éjszakát és keresek egy hasonló kricsmit, de félő, hogy nem fogok találni, hiszen nem is a hely számít, hanem a légkör. Szó sincs pultot támasztó életunt emberekről vagy azokról, akik a sarokban megbújva stírölik az újonnan érkezőket. Mindenki mosolyog, mindenki felszabadult - na jó ez persze az alkoholnak is köszönhető - és csomóan egyedül érkeznek, mert teljesen nyilvánvaló, hogy szombat este tele lesz a hely ismerősökkel. Puszi-puszi, kézfogás, hogy vagy, és már megy is a közös ivászat. Igazából nem értem, hogy tudnak két kézzel hat korsó sört kivinni az asztalokhoz. A dohányzás problémáját nagyon okosan megoldották: külső dohányzók vannak, amik félig nyitottak, óriási fa hordókra lehet támaszkodni és hát a közös füstölés összehozza az embereket: Te is? Én is. És már kezdődhet is a trécs, minden manír és fellengzősség nélkül, hiszen mindenki tudja, hogy nem életre szóló barátságok köttetnek, de ha már együtt füstölgünk, miért kellene bambán állni egymás mellett? Dublinban kötelező hamburgert enni, persze nem a butított gyorséttermi fajtára gondolok, hanem az igazi marhahúsból készült, óriási szezámmagos zsemlébe csomagolt ételről, ami tényleg nagyon ott van. Igazából meglepő volt, hogy a hamburgerhúsnak lehet igazi marhahús íze, sőt, a saláta sem édeskés utóízű és, hogy a pincér rögtön azt kérdezi a betérő vendégektől, hogy sört hozhat-e. Naná, hiszen nyaralunk, nemde?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése