Ébredés van. Durván. Tavasz, bizsergés, láncok nélkül, fájdalommal. Mindig fájdalom a vége. Mindennek. A kedves. A kedves úgy tönkretett szeptemberben, hogy decemberig magamhoz sem tértem. Februárig éltem bezárva miatta. A menedéket meg nem bírom tovább, és nem akar elengedni. Nem akarok visszamenni. :( És most, most mindenki csak magára gondol. Önző disznók. Emberek. Megint bántani akarnak, így újra és újra szembesülhetek azzal, hogy talán mindig egyedül leszek... Szép dolog látni, jó dolog egynek lenni, csak ne jönne mindig valaki, aki azt hiszi, megteheti... Aki feltépi a régi sebeket, megérteti velem, hogy az emberek nem változnak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése