Where's silence, there's peace, where's peace, there's freedom, with freedom comes silence.

2011. szeptember 16., péntek

(H)arculatváltás

Amikor felébredtem, már látszott, hogy esni fog. Aztán esett, majd órákkal később el is állt, és nekem két opcióm volt.
Elmegyek futni, ami nagyon jól esett volna, lévén ez megint egy haragvós nap, olyankor pedig mindig jó futni. Vagy elmegyek boltba, mert ha nem, akkor a hét hátralévő részében nem lesz mit ennem, mert minden nap korán megyek dolgozni a ma kivételével. Azt hiszem, viszonylag könnyű kitalálni, melyik mellett döntöttem.
Az elengedhetetlen dolgok mellett sikerült beszereznem egy szép csillagos sálat az amúgy sem hanyagolható méretű kollekciómba. Itt élve legalább erre van indok. :)

Elkezdtem most olvasni Hemingway Öreg halászát, nem tudom még, vigyem-e melóba, ellene szól ugyanis, hogy nem szeretek úgy olvasni, hogy folyton megzavarnak. Úgy maximum színes képeket lehet élvezettel nézegetni pletykalapokban.

A felkavaró gondolatok a fejecskémben kezdenek szépen lassan az agyamra menni, a végét várom már nagyon ennek az egésznek, hogy ismét csak magamra koncentrálhassak, én legalább garantáltan megérdemlem a figyelmemet, sőt, csalódást is egyre kevesebbszer okozok. :)

Nincsenek megjegyzések: