Kész, vége, most fogyott el a lendület, hogy szakadna a rosteringes faszkarókra az egész épület egy kis napalmmal dúsítva. Kezdem nehezen viselni, hogy: keljél fel nyolckor, kezdj el készülni, be tizenkét órázni 800 kibaszott utassal, landolj éjfélkor, kerülj ágyba egyre, aztán az egész előlről. Öt napon keresztül, jobbára haszontalan emberekkel, akikkel üvölteni kell, mert simán végignéznék, ahogy te helyettük is gályázol. Hát lófaszt.
A sírás kerülget, ha túléltem a szarvihart, majd jövök.
I love my job, I love my job, I love my job.
Updét: sikerült túlélni az utolsó napomat, a vártnál kevesebb szenvedelem kíséretében. A két minionom annak ellenére, hogy spanyolok, és ketten együtt kevesebb, mint negyedannyi ideje vannak itt, mint én, nagyon ügyesek voltak, alig kellett rájuk szólni, mit hogy. Kellemes meglepetés volt, ennyi legalább kellett.
A rostering még mindig szarjon sünt, azaz erről majd harmincadikán nyilatkozom ismét, akkor már hátha nem. :)
Updét: sikerült túlélni az utolsó napomat, a vártnál kevesebb szenvedelem kíséretében. A két minionom annak ellenére, hogy spanyolok, és ketten együtt kevesebb, mint negyedannyi ideje vannak itt, mint én, nagyon ügyesek voltak, alig kellett rájuk szólni, mit hogy. Kellemes meglepetés volt, ennyi legalább kellett.
A rostering még mindig szarjon sünt, azaz erről majd harmincadikán nyilatkozom ismét, akkor már hátha nem. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése