Nem tudok aludni. Csak ülök az ágyamon, amiből a macska amúgyis kitúrt, és jár az agyam. Nyilván hülyeségeken, de becsavarodtam. Most először, mióta a gondok kezdődtek, nem tudom, mit akarok igazán. Vágyom az ölelésre, a szeretetre, a törődésre, de nem tudom, mi van, nem tudom, mi lesz. Talán tényleg meghasadt bennem valami. Talán olyasmire vágyom, ami nem is lehet az enyém. És nem tudom, miben és mennyit számít az, hogy elmegyek. Kattant nap volt a mai, próbálom kiverni a fejemből. Ahogy az ártatlanságot, ami valahogy kíváncsivá tett. Mindenesetre, ha minden tényleg rosszul alakul/alakult, tudom, hogy túl büszke vagyok tovább futni. Sőt, ha futni kell, le is mondok róla. Nem vetem magam többé oda olyasvalakinek, akiről azt gondolom, nem kapom meg tőle a szívét, a lelkét, ahogyan azt magam is adni tudom, akiről azt gondolom, nem érdemel meg, nem őszintén közeledik. Nem hinném, hogy ezért őriztem meg magam mindeddig annak, ami vagyok. Ha szeretsz, ha akarsz, akarj, és akarj magamért. Bármilyen minőségben, de őszintén. Ha nem, menj tovább, csak szólj, hogy én is tudjam, ezt teszed.