Jómadarakról
Puszipajtások vagyunk az elmúlt másfél hónapban. Hogy miért is? Nos, egyrészt mert kell nekik a cigi, amit anyámék hoznak, másrészt félnek, hogy miután lelépek, esetleg tényleg felnyomom a kedves főnököt valamiféle szervnél, hogy ugyanmár, nézzenek utána, hány embert is dolgoztat feketén. Ugye. A harmadrészt nem tudom, de nem is érdekel. Hányinger ez az egész. Jó, persze, eddig is tudtam, hogy van egy csomó ilyen ember, de ilyen közelről azért méginkább undorító a dolog. No, ennyit róluk.
A repülésről
Amin rengeteg szabadidőmben elmélkedtem. Ha légi utaskísérő akarsz lenni, elvárás, hogy tudj úszni. Namármost, ha ebbe jobban belegondolunk.. Oké, lezuhanunk, de miért olyan optimisták ezek, hogy azt gondolják, hogy nem a kontinens közepébe fúródunk bele? Vagyööö, olyankor elküszködjük magunkat valami vízig, vagy mi? Jó, persze, azért ha a földbe állsz bele, nem árthat, ha tudsz úszni, értemén.
A másik, amin röhögtem. Valahol március környékén volt olyan szeles idő, hogy a gépek nem, vagy csak nehezen tudtak leszállni. Elképzeltem, amint: „Kedves utasaink, itt a kapitány beszél. Sajnos fel kellett rántanom a gépet, mielőtt letettem volna, mivel az erős szél miatt a földbe csapódtunk volna. De semmi gond, nem késünk sokat, fél órán belül ugyanis kifogy az üzemanyag. Köszönöm türelmüket.” Na ezt azért megnézném. (bocs, Béla, igazából nemtom, hogyan kell eme tényeket szakszerűen közölni, szakértelmetlen vagyok, verjé meg érte)
Mindenesetre szoríjjatok nekem, hogy le ne késsem a gépem vasárnap. Vagy bármi. Móka lesz, mivel az én gépem 7:50kor indul, az ősöké meg 8kor egy másik reptérről. De úgyis én nyerek. :D
Különben elfilóztam ám sok dolgon. Például azon, hogy tök hálás vagyok azért, hogy van lehetőségem eldönteni, mit akarok kezdeni az életemmel. Történhetett volna ugyanis úgy is, hogy tizennyolc, egyetem, diploma, meló. Nem mondom, hogy sablon, de azért de. Az, hogy ez nem így történt, összefüggésbe hozható többek között a zápult agyammal, meg azzal, hogy még tényleg úgy érzem, többet kell látnom ahhoz, hogy biztos legyek a dolgomban. Viszont, ami magamhoz képest azért már valami, hogy erre az időre is megvannak a terveim. Meg úgy egyáltalán. Önmegvalósít. :)
Az otthoni parasztokról, elnézést, mezőgazdasági munkásokról, akik tudtommal hatalmas szakértelemmel fecsegnek az életemről, meg arról, miért is vagyok itt.. Nos, az, aki életében ki nem tette még a lábát a városból, amivel egyébként semmi bajom nem lenne, ha nem alkotna rólam véleményt, az ne osszon észt és ne gondoljon semmit. Sem az, aki példának okáért húsz évesen gyereket szül, amivel szintén semmi problémám nem lenne, ha nem a semmibe szülné azt a kölyköt. Arra én is képes lettem volna és lehetnék bármikor. Satöbbi. Lényeg, hogy nem bírom azokat, akiknek anélkül van véleményük, hogy egyáltalán csak egy kicsi rálátásuk is lenne bárki bármijére.. Fuj.
Haéneccer politikus lennék
Nem akarnék én sokáig, csak három dolgot szeretnék. Kezdetnek.
Egy. Csak az kapjon szavazati jogot, akinek van munkája. Szerintem érthető, de azért, biztos, ami biztos legyen megmondva, miértis. Annál az egyszerű és világos oknál fogva, hogy szerintem logikus lenne, hogy a rohadt ország dolgairól azok szavazzanak, akiknek az adójából azt tönkrevágták. Akinek nincs munkája, az önmagát diszkriminálta, emberi joga nincs több, mint akinek van és különben is nyalja ki a seggem. Ha mindez nem tetszik a kedves kisebbségnek, belőlük, hogy hasznosak legyenek, még mindig csinálhatnánk szerves trágyát, meg kutyatápot. Komolyan, erre az ötletemre vagyok a legbüszkébb, csak még nem találtam módot a kivitelezésre.
Kettő. Ha ez megvan a megmaradtakból, vagy bárkiből, aki dolgozik, kicsit is értelmes és esetleg objektív is lehet, állítsunk fel bizottságokat annak megítélésére, ki és mennyi szociális segélyt kapHAT.
Három. Ha már valaki politikus lesz, és nem a munkáját végzi, ami elméletileg a köz javának szolgálása lenne, bukjon nagyot és vegyenek el tőle mindent. Nem olyan buli, hogy mindenki csak magának kapar, közben a _dolgozó_ embereknek meg szarkupac. Kalap.
Lehet, kissé utópisztikus a dolog, de azért álmodhat az ember, nem?
Az angliai iskolásokról
Csak mert róluk még nem morcogtam, a poszt meg már nélkülük is elég vegyes, úgyhogy akár miért is ne.
Mondja meg nekem valaki, miért kell egy ötéves gyereket menedzsergecinek öltöztetni. De tényleg. Oké, értemén, hogy egyenlőség, meg minden, de ez így gáz.. Emellett meg megy a nagy szabadszellemű nevelés, ami annyiban nyilvánul meg, hogy ezek olyanok, mint az állatcsorda. Pedig rólam igazán tudhatjátok, hogy bírom az állatcsordákat, de ezek. Áhh, fel is megy a vérnyomásom ötszázhatvanmillió nyolcszáznegyvenkettőre, úgyhogy esetleg majd irl ecsetelem. Lényeg, hogy hihetetlen, amit ezek bárhol levágnak és senkit sem érdekel. Szerintem meg szomorú. De kultúrája, na, az bazmeg van az országnak, ehhez csak gratulálni tudok. Arról nem is beszélve, milyen koszosak, büdösek, igénytelenek és bunkók. Kivétel nincs.
Na, minnyá otthon vagyok, akit érdekel, majd kontaktol, akit meg nem, azt Istenáldja. Én nyitott voltam.
Csókolom
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése