Milyen olyannak lenni, amilyen én vagyok? Nyilván iszonyú szánalmas időnként. Arra sem emlékszem már, hogyan kell szocializálódni, vagy ha kicsit mégis megpróbálom, inkább elbaszom és hagyom a fenébe az egészet.

Ahogy ma is. Helovín parti, egészen várjuk. Aztán otthon dögös szerkó beszerzése, majd visszajövet után kétnapi szaladgáció olyan dolgok után, amiket végül nem sikerül beszerezni. Príma, nem gond, van jó kis szarvacskám, még a tréning idejéről, Londonból, majd azt is jól.
Erre a mai napom eleve úgy indult, hogy valamiért már nincs is kedvem. Nem baj, megígértem, megyek. Hazajövök, elkészülök, elindulunk. Útközben egy tizenkét éves forma kis gennygombóc, hozzáteszem, este tízkor, lelopja a fejemről a szarvacskámat és a haverjaival együtt örül neki, milyen menő. Nem fogok megütni egy gyereket. Majd legközelebb. Talán. Ezúton is kívánom cifra halálát minél hamarabb, táncolni szeretnék az összes ilyen kis faszkaró sírján. Elvégre helovín is, vagymi.
Mindegy, mosolygás, továbbmenés partiba. Öt perc után ki is derült, nem vagyok én ennyire pozőr, műmosoly, satöbbi, meg ignorálni is kitűnően lehet, úgyhogy inkább eljöttem. természetesen cipő nélkül, télen is. Ahogy kell.

Szerintem a rövidke sztori sok mindenbe betekintést enged a fejemben.. Mizerábl, ja.
Hazajöttem, addigra elég Harlequin jelleget öltött a sminkem maradéka, csináltam egy teát és próbálom elővonzani sziszát az éjszakából. Úgy néz ki, más társaságra nem vagyok alkalmas.. Ő az, aki előtt mindig nyitva áll az ablakom. :)