Zajos gondolatok, szpojler, magányosság

Voltak terveim már,a például boltba menni, eszegetni valamit, ilyesmik. Aztán mégsem. Olvastam, végeztem, tetszett. Szpojlerezek, de nem fogom befeketíteni, nem hinném, hogy bárki is olvasni óhajtja majd a könyvet, nemhogy tudnátok, kikről van szó. Szóval igazából tetszett is, meg nem is.
Az első kötetben ugye a csaj, Bella, összejön a vámpírral, Edwarddal. Tömören.
A másodikban pedig Edward elhiteti vele, hogy mégsem szereti, és elhagyja. Persze csak azt akarja, hogy senki ne akarja megölni és hogy normális életet éljen, ami természetesen nem jön össze. A lány összeomlik, nem kicsit (ismerős érzés asszem, egészen jól sikerül megfognia az író néninek a dolgot), de aztán összebarátkozik egy sráccal, akiről menet közben kiderül, hogy vérfarkas. Valahogy szeretni is kezdi, persze nem úgy, mint a vámpírcsávót, de azért mégis. És Jakenek ez elég is lenne, mert így is szereti Bellát. Aztán Edward visszatér, megint összejönnek, blablabla. Ami ugye szép, meg jó, meg örülök is neki, mert ugye mekkora szerelem az övék salllala. De asszem, én útközben átpártoltam Jacobhoz.. És valahol annyira jó lett volna, ha a lány vele marad. Hát ez van. Nekem is keríteni kéne valami farkast, aki imád. :)

Ja, megint sikerült egy nap alatt kivégeznem egy majd' haccáz oldalas könyvet. Most meg kicsit üresnek és magányosnak érzem magam, mért néha azért eszembe jut, hogy tulajdonképpen ez van. Jó lenne. Szeretni. Egyszer.

Különben tombol bennem az energia, zenélek egész nap, honvágyam van és szeretnék végre rájönni, mi leszek, ha nagy leszek, hogy végre nekilássak az azzá válásnak. Szeretnék egyszer valami kreatív munkát, aminek látom az eredményét, ami leköt, amit szeretek csinálni. Igen, tudom, hogy ezzel kapcsolatban is álom a világom, de hátha. Nem panaszkodni akarok, de a mostani már nem jelent akkora kihívást. Persze örülök, hogy van, meg minden, de butának érzem magam közben és nem akarom, hogy ez így legyen.

Muzsik.

Nem tudok aludni. Csak ülök az ágyamon, amiből a macska amúgyis kitúrt, és jár az agyam. Nyilván hülyeségeken, de becsavarodtam. Most először, mióta a gondok kezdődtek, nem tudom, mit akarok igazán. Vágyom az ölelésre, a szeretetre, a törődésre, de nem tudom, mi van, nem tudom, mi lesz. Talán tényleg meghasadt bennem valami. Talán olyasmire vágyom, ami nem is lehet az enyém. És nem tudom, miben és mennyit számít az, hogy elmegyek. Kattant nap volt a mai, próbálom kiverni a fejemből. Ahogy az ártatlanságot, ami valahogy kíváncsivá tett. Mindenesetre, ha minden tényleg rosszul alakul/alakult, tudom, hogy túl büszke vagyok tovább futni. Sőt, ha futni kell, le is mondok róla. Nem vetem magam többé oda olyasvalakinek, akiről azt gondolom, nem kapom meg tőle a szívét, a lelkét, ahogyan azt magam is adni tudom, akiről azt gondolom, nem érdemel meg, nem őszintén közeledik. Nem hinném, hogy ezért őriztem meg magam mindeddig annak, ami vagyok. Ha szeretsz, ha akarsz, akarj, és akarj magamért. Bármilyen minőségben, de őszintén. Ha nem, menj tovább, csak szólj, hogy én is tudjam, ezt teszed.

Főnixmadár, eh?

Komolyan mondom, egyre jobban értek a saját romjaim összetakarításához. Remélem, nem lesz rá sokszor szükségem, úgy érzem, ez a szkill azért véges.

Fabula

A paraszt és a csacsi

Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át
szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni mit is
tehetne.

Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis ideje már
betemetni; nem éri meg kihúzni az öreg szamarat. Áthívta a szomszédait,
hogy
segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek földet lapátolni a
kútba.
A szamár megértette, mi történik és először rémisztően üvöltött. Aztán,
mindenki csodálatára, megnyugodott. Pár lapáttal később a paraszt
lenézett
a
kútba. Meglepetten látta, hogy minden lapátnyi föld után a szamár
valami
csodálatosat csinál. Lerázza magáról a földet, és egy lépéssel
feljebb
mászik. Ahogy a paraszt és szomszédai tovább lapátolták a földet a
szamárra,
lerázta magáról és egyre feljebb mászott. Hamarosan mindenki ámult,
ahogy a
szamár átlépett a kút peremén és boldogan elsétált!



Szeretem a sztorit. A szájbarágós részt meg gondolom, mindenki ismeri, úgyhogy azt nem teszem ide. Különben is utálom. :P

Hazaértem

Írhattam volna úgy is, „hazaértem”, de ez így talán túlzás lenne. Ülök a szobámban, és épp azon gondolkodtam, mennyire megváltozott. Minden. Még ez a szoba is, pedig mióta az eszemet tudom- de szép szófordulat is lenne, de nem, mert annál azért kicsit később- az enyém.

Azon gondolkodtam, az emberek mennyire élik meg tudatosan azt, hogy felnőnek. Legalábbis ha erről van szó, nem tudom, nem nőttem még fel sosem, sőt, bizonyos értelemben nem is fogok soha. Úgy sejtem, ezzel nem sok újat mondtam.

Node, vissza a szobához. Szeretem, olyan, mintha a bensőmben járnék, aki volt már nálam, az tudja. De valahogy most mégis más. Hazajönni is. Amikor tényleg máshol élsz, és nemcsak azért, mert mondjuk a suli oda köt, és nem jöhetsz minden nap haza, hanem azért is, mert az eddigi családodon kívül már máshoz is tartozol. Fura erre gondolni, meg szerintem tudjátok is, miről beszélek. Ez jutott ma eszembe hazafelé.

A másik dolog, ami mondjuk úgy, foglalkoztat, persze nem nagyon, csupán megfordul a fejemben az az, hogy vajon az, hogy most sokkal jobban megy minden (lásd főleg suli), annak köszönhető-e, hogy boldog vagyok. Van-e valami köze ennek ahhoz, hogy teljesen másképp élem meg az egészet, és nem azért, mert kényszerítem magam arra, hogy figyeljek. Egyszerűen csak így van. Mindenesetre nekem tetszik így.

Voltak kétségeim azzal kapcsolatban- sok más embernek, aki ismer pedig nem, ami nekem mondjuk furcsa-, hogy alkalmas vagyok- e arra, hogy egyszer állatokat gyógyítsak. Hogy akár életek múljanak azon, én mit hogy csinálok. Igen, időnként elég hebehurgya vagyok. Az utóbbi napokban először éreztem teljesen biztosan, hogy igen. Persze ez is csak egy újabb furcsaság.

Veletek is történt már hasonló?

Na

Szóval nem kell ám megrémülni, eszem ágában sincs nem írni ide. Hanem az csak egy olyan lett, hogy az kellett oda. Jó, tudom, olvastok vagy ketten, de akkoris.

Valami véget ért, és valami egészen új, és minden eddiginél ( és elkövetkezőnél[?].. nem, ezek után nehéz arra gondolni, hogy filózunk elkövetkezőn, blabla) jobb, és szebb, és több és másabb.

Olyan, mintha mindig minden így lett volna.
Édes. És most jó. :boldog:

És este úgyis csinálunk ide sok dolgot, ami jó lesz nektek, meg nekem is, és amikhez egyedül béna vagyok. :)

Nevesincs

Beszélni tanítjuk egymást, közben egyre kevésbé remeg a hangunk. Ez az, ez az, és tudom, hogy a miénk marad, és az sem zavar, ha nem érti más. Mert jó.

Ma

Reggel felkel ugye blablabla. Tanultam is kicsit, aztán kint is. A fírgek ma nagyon édesek voltak. Szokatlanul. Persze, ők mindig mindent tudnak. :)
És volt ma egy végtelen pillanat is. Egyetlen egy valaki hiánya miatt nem kívántam, hogy tényleg végtelen maradjon. :)

Mert szerintem tök jó ez a szám. És most béke van. :)

Imagine a place only your soul can vision
The heart of a child who looks, sees and listens
She paints a picture using every color
And what she sees, she sees is like no other

[Chorus:]
One word, a voice unheard
You can change the world
With everything I know you're made of
One word, a voice unheard
You can change the world
If everyone would stop and listen

The art of innocence make so much sense
But placed inthe wrong hands, well then it's wasted
Filtered throught he eyes of a pure mind
A one-of-a-kind paradise for you and I

[Chorus]

Break the cycle, find your rhythm
Share the gift that you've been given

You can
You can change the world
You can change the world

Jáccuk ki, mert már unjuk a pojénjait

Aha, Mörfi az. Azért sem mondok senkinek semmit, mert nemúgyvanazhogy. Mert mindig jön a kis görény, és azt mondja, ácsi, akkor nem. Akkor most mégsem jó neked, itt az ideje ráhullani az orcádra oly lendülettel, hogy fröcsögjön kifele az agyad a fülden.
Nem, nem játszunk ilyet. :P Olyat játszunk csak, hogy jó legyen. :)

Én muzsikát kaptam, ajánlok neked posztot :)

Egy éve fogalmaztam meg utoljára így egy dolgot: élve élek meg mindent. Nohát, most is. :)

Három óra buszontanulás után, ugye... Életem legjobb háromórás tanulása. ;)
És megvilágosodtam még valamivel kapcsolatban. Az életed azért érdekes mások számára, ahogy te megéled azt. Nagyon örülök most ennek a gondolatnak. :)

És annyi mindent írnek még, annyi minden pörgött végig az agyamban az elmúlt két órában, hogy az valami hihetetlen. Ki is hullott, mint az jó szitákból szokása a dolgoknak, de nem lényeg, megszületett már egyszer, most már itt is marad. Előbújik majd, ha akar.

Őzikék, villámok, kutyák és mindenek után végül esőt is kaptam a nyakamba... Ugyehogyugye? :)

P. S. : ja, és igen, én is arra vártam, gondolom, nem lep meg. Tudomhogytudod. :)

Ma pedig küzdelem

Azért, amit kaptam. Vele, ellene, érte. És értük. :)
Keep your fingers crossed. ;)

Itt van már az ideje végre, hogy

Hogy elkezdjek élni. "Normálisan", ahogy ahhoz kell, hogy elérjem, amit akarok. Eddig nem egészen így történt, és nem lehetek már sokáig nem önerőből burzsuj. Se. Persze nem ez az elsődleges. Ugye... meg egyébként is. Magamban eldöntöttem, hozzájuk meg köt az ígéret, a hála, és az, hogy úgy érzem, ez a minimum. Magamért, és azért, amit kaptam. :) Na meg a keresztem is itt kallódik valahol. :P
Nem vagyok ám nehézsorsú, legalábbis sokban nem, csak kellőképp hülye ahhoz, hogy mindig a saját hülyeségem miatt szivjak. Nagyokat.

Am i drowning?

Utazásos és egyéb, gyorsan szaporodó nyomorúságaim

Ez a post most megint azért születik, mert utazni fogok. Nem, nem számítottam rá, hogy megint szar kedvem lesz ettől, de de. Naszóval. Esőben jövünk, mire ideértünk, elállt, dejó, nem kell szarrá ázni pakolás közben. A busz érkezése 17:00ra, indulása 17:07re van kiírva. Hivatalosan. Ugye. Namost, ezt nagy általánosságban úgy kell értelmezni, hogy olyan 17:18ra már itt is van. Nő a tömeg, megint szakadni kezd az eső, állunk egymás szájában. Az első embernek kábé tíz percig tart megvenni a jegyet, mondanom sem kell, hogy a kedvenc párocskám elviekben hím tagjáról van szó… Aztán kiscsaj beleáll a bordámba, gondolván, hímnemű vagyok, lehet az oldalbordám? Jó, szar pojén volt, ne várjatok sokat, még idegbeteg vagyok.
Az előre,_táblával_lefoglalt helyemen egy olyan analfabéta ül, akivel egy gimibe jártam, nos, akkor sem volt nagy „íkúfájter” a csaj, nem kommentálnám a továbbiakban. (lehet, nem jól használom a kifejezést, és pont az volt, tuggyafene, világosítson fel valaki. )

Mindezekhez még társul két kiscsaj egy nagyon pici kutyával, amit még nem lenne szabad az utcára vinni. Szívesen mondanám, hogy megérdemelnék, hogy megdögöljön, de szegény kis vakarcs nem tehet róla, hogy hülyék közé került. Erre van egy nagyon morbid dolog, amit mondani szoktam. Olyan ez, mintha egy újszülöttet kilöknék a fél méteres hóba, arra hivatkozva, hogy nem tudtam én azt, hogy nem tesz jót neki. Könyörgöm, miért kell olyan embereknek állat, akiknek fogalmuk nincs arról, hogyan kell nem kiirtani.

Az egymás szájában való ácsorgással kapcsolatban kihagytam még valamit. A buszmegálló rendkívül okosan egy kerékpárút mellett van, ott kell dekkolni. Amit nem értek, az az, hogy miért kell a sok birkának morcosan nézni, mikor valaki két keréken el akar haladni köztük, és odébb kellene lépni öt centit… Mondjam, hogy nincs megint hányingerem? Nem mondom, mert van. Lehet, velem van a baj, hogy ilyesmikben még mindig csalódok, nekem túl nagyok az elvárásaim, idealista vagyok, dögöljek is meg. Biztosan így van.

Nem morcogó rész.
És, mint kiderült, nő sem vagyok, mert az olyanok tudnak érzelmileg nem belevonódni dolgokba. Én nem tudok. Gerinces organizmusnak, kutyarágókának, macskaheverőnek még jó vagyok, ez azért némiképp megnyugtat. :P

Megint itt vagyok, mert látok sok szép dolgot, amiket dokumentálnom kell, de most rögtön, és azonnal. :P Fel az autópályára, kicsi kis madárka reppen alant. Jövés, cölöpök. Tetején ücsörgő, bambán- mélán néző naaagy ragadozó madár. Nemtom még, mi volt, igyekszem magam továbbképezni a témában. Aztán kicsi pukkancs, majd sárgapocakú kicsi nempukkancs. Tudom, hogy nem pocak az, de tetszik a szó, úgyhogy nekem most igenis az lesz. Majd megint nagymadár. Szeretem őket, csak eleddig nem merültem bele a vizsgálódásba, folyamatban van a dolog. És a kedvenc lepkémről, aki mindig elkísér egy darabon, még nem is szóltam. :)

Gyönyörű, sárkány- festmény módra közlekedő felhőt láthatnak kedves utasaink balra fordulva. Sajnos nem örökíthetem meg, üvegen keresztül nem épp szerencsés. :( Aztán felhőhegyek. (Még egy nagymadár. Olyan lehet nekik a pálya, mint egy gyorsbüfé. :P)

Mikor utazok, leginkább buszon, vagy vonaton- mert az magasabb nyilván, mint egy személyautó- , mindig eszembe jut, milyen lenne repülni. Szárnyakkal, vagy nélkülük, ezesetben esztétikai kérdés, tetszene, de lemondanék róluk, ha hiányuktól függetlenül repülhetnék. A repüléses álmokat is szeretem. Visszatérnek. :)

Kéne ide írnom sok okos dolgot, nem biztos, hogy menni fog :P

Tegnap nagy okosan úgy döntöttem, felkelek háromkor latint tanulni, miután ugye tíztől tizenegyig kemény egy órát tanultam. A háromból aztán háromkor négy lett, négykor öt, ötkor hat. Negyed héttől háromnegyedig olvasgattam, majd úgy döntöttem, mégis bemászok suliba. Meg is tettem. Növényen tanultam kicsit, kémián meg baromkodtunk, jövőhét pénteken ugyanitt. Repeta.
Pofáraesés folyamatban, hétfőre kigyógyulok, aztán begyógyulok majd esetleg megint, ha úgy alakul. :P Tudom, mindenki érti, miről beszélek. :D

Összepakoltam. Kaptam digit fotógépet névnapomra, ami amúúgy csak két hét múlva lesz. Aranyos, tetszik, nagyon örülök neki, csak a kis kompakt géppel fel kell ám építeni a tekintélyt, nem ám úgy, mint egy baszott nagy objektívvel. Szóval olyanom sem lesz most karácsonyra. Majd egyszer. Nem panaszképp íródott mindez, meglátjuk majd, hogy sikerül megszoknunk egymást. :)
És hogy mennyire nem lehet haladni ebben a rohadt városban. Embertenger rulz. Ezt a részét ki nem állhatom, mondtam már?

Éééés haza is értem sikeresen, jelentem, még mindig élek. Itthon semmi különös, a batikolt táska- gyűjteményen, amit találok, már meg sem lepődöm. Új nyaklánc. Is. Nekem. Ajándékba. Édes kis apróság. Kedvesség.
Szerettem volna menni holnap barátnőzéses lovaglásra, hát nem nem ér rá? Menjünk este bulizni. Jó, meglátjuk. Most csak azt tudom, hogy fáradt vagyok kissé. És legyen már hétfő, meg kedd, meg szerda, meg. Már kíváncsi vagyok nagyon, és ennyi.

Jó, jó, igazából lehetne már vizsgaidőszak vége is, annyira mehetnékem van. Kellemes idő, napfény, zöld, víz, fű. Lesnék madarakat, mint cica, vagy halacskákat a Nagyerdőn. Hiányzik, hiányzik, hiányzik. És mééég mindig keresem a fámat, valaki segíthetne.

Mostanában gondolkodom az idő múlásán, az öregségen. Fiatal vagyok, egészséges, meg minden, nagyon jó sokszor a bőrömben lenni. Nem tudom, magam félek- e az öregségtől, azt hiszem, nem. Viszont rossz belegondolni, hogy a körülöttem élőket, akiket szeretek, is csócsálja az idő vasfoga. Attól, hogy ők nem lesznek, jobban tartok, és nem akarok gondolni rá. Az is eszembe jutott, hogy vajon sokaknak eszébe jut- e ez az egész. Vagy legtöbbször túl önzők vagyunk ahhoz, hogy magunkon kívül másra is gondoljunk?

Jéghideg ágyban ébredek, tudod,
Fény mossa az éjszaka ráncait,
Tudom és érzem, hogy merre jársz,
Hiába hiszed, hogy nem vagy itt.

Most sokáig nem látlak, tudod,
Pedig nem vehetem le rólad a szemem,
Lepedőm markolja sóhajod:
Csak Te mondod így ki a nevem.

Az illatodban ülve várok egész nap,
Hogy szádban hozd el éltető vizemet,
Itt vagy velem, ahogy írom ezt a sort,
Ahogy szemedhez ér, én ott vagyok Veled!
(Én ott vagyok Veled!)

Többet nem tudok,
Csak Neked dúdolni halkan,
Néznek a csillagok,
Bennem most is béke van!

Álom-szakadék mélye vár,
Onnan is visszahív egy szó,
Dalt szül a súlyos félhomály,
Érzem, hogy sírni volna most jó.

Reszket a föld, ha hozzám ér,
Egy-egy békés gondolat,
Amit nekem küldesz el,
Amiben magad is benne vagy
(Benne vagy...)

Többet nem tudok,
Csak Neked dúdolni halkan,
Néznek a csillagok,
Bennem most is béke van!
Többet nem tudok,
Csak Neked dúdolni halkan,
Néznek a csillagok,
Bennem most is béke van!

Többet nem tudok...
Néznek a csillagok...
Többet nem tudok...
Csak Neked dúdolni halkan!

Ezt most be kellett ide tennem. :)

Óda az utazásról, s más csacskaságok

No, kezdeném veled. Igen veled, aki tök mindegy, hogy új, és rohadt gyors, erős és biztonságos, vagy régi, de kiszuperált/ kiszuperálatlan járgányoddal az úton száguldozol. Éjjel vagy nappal, az mindegy, 100 és több… Amit a motor elbír, vagy nem. Hát baszd meg. Lehet, téged nem érdekel a saját életed, öld meg magad, vagy szólj nekem, én is szívesen segítek. De ha hülye vagy, és kisebbségi komplexusban szenvedsz, legyél kedves_csak_a saját, kibaszottul értéktelen életeddel játszani, érzed ezek szerint te is, hogy nincs sok értelme. Hálás köszönet, innen, szintén a volán mögül. Köszönöm neked a megértést én, aki próbálok nem megölni senkit, és semmit, ami az útra téved elém, úgy, hogy igazán szeretek vezetni, hinni vélem, tudok is. Száguldozni is szeretek, és vágyom azt, mégis ki tudom magam élni máshogy, mert az élet nekem fontosabb. Ja, és ezt nem azért, mert nem lehet gyorsan menni, de az ilyen seggfejek általában vezetni , azt nem tudnak. Akinek meg nem inge...

Szólok hozzátok is, botor utazók. Értem én, hogy busszal közlekedik a család messzire, mert ezt engedhetitek meg magatoknak. De könyörgöm, miért itt kell a jegyvásárlás minden bugyráról érdeklődni, előttem, értetlenül, a sofőrnél. Fél óráig. És mi nem világos abból, hogy ha a rohadék, szerencsétlen ülésre ki van téve böhömnagy betűkkel, hogy „FOGLALT” , akkor az nem azt jelenti, hogy tedd oda a nagy tohonya valagad, biztos így próbál üdvözölni a cég. Nem, NEM azt jelenti, kérdezz meg, szívesen elmagyarázom, hogy is működik ez..

Hümm. Utazás közben elhalad mellettünk a SZERV automobilja, a sofőrből csak egy hatalmas sörhasat látok, az anyós MIB szemcsiben. Aztán még egy gépjármű, nagyobb, terepjáró, szintén a SZERV színeit viseli, ez villog, mint az előző. Kihagytam. Majd következik a sárga kisbusz az ukrán elitkommandóval. KÚÚÚÚÚL. Úgy izgulok, mi lesz itt..

Az előttem ülő nagy mafla meg nem fér el két ülésen, nem kell arra utalnom, melyik fent említett családocska büszke tagja… Meg kellene rendszabályozni, sajnálom, most amúgyilag olvasom még mindig azt a nagyon fantasztikus könyvet. Kis szívemnek elégtétel, hogy úgy néz ki, végre összejönnek. Lehet, várható volt, én azért izgultam értük. Éljen, éljen, éljen, háromszoros hurrá. Jó, bevallom, a végébe is belenéztem, de csak kicsit. :spánielszemek:

Mellesleg. Ma van a Föld napja, gratulálok emberek, csak ilyenkor, vagy ilyenkor sem kell vigyázni a szeretett kócerájra. Csak így tovább, I’ m proud all of you. A virágot, a köszönőlevelet, meg a hódolatul felajánlott testemet majd az öltözőajtó előtt hagyom. Ámen.

Ezen túl pedig büszke vagyok ám magamra nagyon, egész délután varrtunk a cicával, és még egy darage- t

(gyengébbek kedvéért darázs, hú de vicces ma valaki) is hősiesen megmentettem a kemotoxtól. A bögrémmel. Hős vagyok, köszönöm. :P

Sok minden történik az emberrel buszozás közben:szövegszerkeszt:, mondomén, így kell eztet csinállani. :D

P. S. : hogy ez a szutyok wörd, amibe most írok, mennyi szót nem ismer, az már szinte hihetetlen.

Dolgok, amik azóta történtek, hogy mindezt leírtam: megérkeztem a naaaagy faluba. Az előttem ülő marha érkezéskor egy fél óráig szállt le, így várhattunk rá százezren a buszon. Aztán dugó, mert a segg állatok beállnak a zebrára, belelógva a merőleges sávba. Majd metró. Jó, oké, hogy egy idősnek át kell adni a helyet, de ezen túl, az, hogy idős, senkit nem jogosít fel arra, hogy bunkó is legyen.

És igen, köszönöm neked a gombócokat, visszakapod, megígérem. Mert ez bunkóság. Inkább ne mondj akkor semmit. Nem, kedves férjétfelfalórovar, nem te. Te csak kérdezz rá, ha érdekel. :P

Mindenféle okosságok

Ma sikerült magamévá tenni új göncöket. Tetszenek. :) Ennek kapcsán jutott eszembe, hogy vannak "csakmárkásméregdrágacuccokatveszekmertmásszar" emberek. Amit én például hülyeségnek tartok. Nincs mit kifejteni ezen. Azok a ruhák, amiket a legjobban szeretek, sokszor "nóném" darabok, vagy túrkálóban kaparintottam meg őket. Nekik történetük van, és ez jó így. Nekem. :)

A második gondolat, amiről nem tudom, hirtelen honnan buggyant elő, de leírom, mert nem felejtettem el. :P
A boncolásra váró téma a nő- lét. Mindenfajta teljesség igénye nélkül, persze. Ahhoz én kevés vagyok. :) Nem, nem mondom, hogy "piedesztálra kell emelni a puncit", korántsem így van. Vannak nőneműek, akik fűvel- fával, szívük joga. Vannak hímneműek, akik úgy látják, az ellen nem arra van, hogy őket kiszolgálja, kevés dologra jó. Én teljesen visszás dolognak látom. Gyönyörű dolog az, hogy egy nő életet adhat. Ez erőssé teszi. Sok mással együtt. Erősebbek és gyengébbek, nézőpont és helyzet kérdése. Sebezhetőség. Szép játék ez az élettől, nem akarom tovább folytatni, aki tudja, és akarja, képes belemenni.

A napomról... A mai nap ötlete, ami ecetes uborkasaláta készítése közben született, hogy tudnék hógömböt csinálni ecettel, cukorral és vízzel. :buszke:

THE LAST UNICORN

When the last eagle flies over last, crumbling mountain,
And the last lion roars, at the last, dusty fountain,
In the shadow of the forest, though she may be old and worn,
They will stare, unbelieving, at the Last Unicorn.

When the first breath of winter, through the flowers is icing,
And you look to the north, and the pale moon is rising,
And it seems like all is dying and would leave the world to mourn
In the distance, hear the laughter of the Last Unicorn,

I'm alive...I'm alive...

When the last moon is cast over the last star of morning,
And the future has past without even a last, desperate warning,
Then look into the sky where through the clouds a path is formed
Look and see her, how she sparkled, it's the Last Unicorn,

I'm alive...I'm alive...


Nincs másom, csak ami vagyok. Szeress magamnak, és megosztom.