Milyen olyannak lenni, amilyen én vagyok? Nyilván iszonyú szánalmas időnként. Arra sem emlékszem már, hogyan kell szocializálódni, vagy ha kicsit mégis megpróbálom, inkább elbaszom és hagyom a fenébe az egészet.

Ahogy ma is. Helovín parti, egészen várjuk. Aztán otthon dögös szerkó beszerzése, majd visszajövet után kétnapi szaladgáció olyan dolgok után, amiket végül nem sikerül beszerezni. Príma, nem gond, van jó kis szarvacskám, még a tréning idejéről, Londonból, majd azt is jól.
Erre a mai napom eleve úgy indult, hogy valamiért már nincs is kedvem. Nem baj, megígértem, megyek. Hazajövök, elkészülök, elindulunk. Útközben egy tizenkét éves forma kis gennygombóc, hozzáteszem, este tízkor, lelopja a fejemről a szarvacskámat és a haverjaival együtt örül neki, milyen menő. Nem fogok megütni egy gyereket. Majd legközelebb. Talán. Ezúton is kívánom cifra halálát minél hamarabb, táncolni szeretnék az összes ilyen kis faszkaró sírján. Elvégre helovín is, vagymi.
Mindegy, mosolygás, továbbmenés partiba. Öt perc után ki is derült, nem vagyok én ennyire pozőr, műmosoly, satöbbi, meg ignorálni is kitűnően lehet, úgyhogy inkább eljöttem. természetesen cipő nélkül, télen is. Ahogy kell.

Szerintem a rövidke sztori sok mindenbe betekintést enged a fejemben.. Mizerábl, ja.
Hazajöttem, addigra elég Harlequin jelleget öltött a sminkem maradéka, csináltam egy teát és próbálom elővonzani sziszát az éjszakából. Úgy néz ki, más társaságra nem vagyok alkalmas.. Ő az, aki előtt mindig nyitva áll az ablakom. :)

Juhúúú. Újabb istrángszaggató poszt cirka két hét után. Mindig megígérem pedig magamnak és kedves rajongóimnak, hogy gyakrabban fogok írni, aztán valahogy mégsem.

Semmi különös nem történik, bemegyek dolgozni, túlélem a napot, többnyire móka-kacagás, agyment emberekkel repülök. Olvasgatok, szabadnapokon megpróbálok kimozdulni, annak ellenére, hogy rettentőmód nincs kivel.

Fondorlatokat szövök a változatlanul kedvenc kis pilótafijúm behálózására, ami csupán a múltkor ejtette magát némiképp pofára azzal, hogy majdnem letéptem a fejét szegénykémnek, pedig ő csak vicces akart lenni. Morc hangulatom volt, ezúton is bocs. Ami mindezzel szívás, az az, hogy azóta sem futottam össze vele, és ha minden olyan kakán alakul, ahogy kinéz, akkor lehet, decemberig nem is fogok. Nyjáááááj.
Persze egy másik pilótafijú, akit imádok, de nagyon nem szeretnék tőle semmit, na, ő masszívan nyomul, mint valami harci osztag. Miért köll Murphynek mindig mindenbe beleröhögni, kérem?

Változatlanul foglalkoztat a pilótásdi álom, koncepció kidolgozva. Szükségem lenne két-három vesére, amikkel szervkereskedhetek, és akkor jó is leszek a dologra anyagilag. Vagy szerzek jogsit kisgépre, aztán bociszemekkel pislogok, hogy ugyanmár, imádott Ólíri főnökbácsi, fizesd a további képzésem, alázatos szolgád leszek tíz kötőjel tizenöt évig. Tényleg.

Azaz a helyzet minden téren csak annyira kilátástalan, mint eddig volt, semmivel sem jobban.

Az utóbbi hetekben egyébként is tmi jutott ki céges pletykailag, forog még a gyomrom egy darabig tőle. Hogy mekkora szarokat ki nem találnak emberek, minden alap nélkül, és mik ki nem derülnek, megalapozva. Lásd, pár nappal ezelőtt diszkréten beduruzsolták, hogy egy lehányka, aki mellesleg nem áll messze tőle, hogy véletlenül ráborítsak valami nagy és súlyosat, másodállásban adultmúvi-csillag. Blöeeeee. Kedvem lenne elásni, pedig alapvetően toleráns természet vagyok ám.

Plusz lesz jó kis helovínparti, aztat monttammár? És azt, hogy pont szabin leszek otthon, és a tíz napom kellős közepén kéne visszaugranom dolgozni? És hogy az a nap pont a helovínparti napja? Mi ebből a tanulság? Ha otthon leszek, azért nem megyek, ha itt leszek, azért nem megyek, mert pont aznap, pont nekem, pont dolgoznom kell. Tudnám, miért utál valaki ennyire.. A napot próbálom elcserélni.

Mára ennyi.

Úgysem lehet elnapolni

Ma el kellett mennem texoffiszba visszaigényelni az adómat. Azaz egy részét, de az hosszú. A vége az lett, hogy ugyan az ügyintézés sebessége rendkívüli, így hamar sorra is kerültem, kiderült, hogy meg kell várnom az adóév végét, mert kurva krúlink megint elcseszett valamit. Igazság szerint nem is tudom, mi mást vártam.

Vettem telefonhoz feltöltést is. Mondtam már, hogy mióta itt vagyok, még egy fillért sem kellett telefonra töltenem? Mert az első feltöltés eddig elég volt? És most is elleszek vele egy darabog, ugyanis saját hálózaton belül ingyé csinálok mindent. :) Persze a feltöltés nem volt egyszerű, mert valamiért a készülék nem értette a kettes gombot, de végül csak összejött a dolog.

Meg magamévá tettem egy ginisszes bögrét is. Tudom, hogy nem sörözök, de be lehet fogni, akartam egy ilyen bögrét és kész. Egyrészt mert tetszik, másrész meg mert hatalmas.

Plusz beszereztem Tvájlájt hármat is. Az eladó csaj kérdezte, sírtam-e a kettőn. Nemistudom, kellett volna? Csak kicsit diszappojnted voltam, mert szimpatizáltam farkasékkal, de ennyi. Bár szerintem nem ezen a részen kellett volna sírni. Nemtom. Ha ismered az érzést, akkor valahogy nem ráz úgy meg. Vagy pont akkor kéne? Nomindegy.
Viszont azon a könyvén, amit nem reklámoznak agyon, meg a kutya se olvassa (csak az a múltkori nő a repcsin), azon úgy bőgtem, hogy az utolsó húsz oldalt alig bírtam elolvasni. Nagyon kemény.

És csináltam bögrés szönysütit is, ami nem lett rossz, de az alja nyers maradt. Mikor beraktam a mikróba, füstölt. :D
És nincs olyan nagy kedvem holnap sem menni, dehát ez van. Majd próbálok nem navalyogni többet erről.. Oké, az emberek mindig újak és érdekes őket figyelni, de azt hiszem, ennyi maradt.

Napi hangulatmér(l)eg

Az eleje elment, a közepe felé kicsit unatkozott, aztán kicsit kiábrándult, de az csak a szokásos, most meg a béka feneke alatt kotorász a sötétben. Kicsit szomorúnak érzem magam, magányosnak meg egyedül.
Mikor néha rámzuhan, hogy valamit kezdene kéne magammal meg az életemmel és épp nem látok semmit. Oké, van munkám, el is vagyok vele, de szerintem meg fogom unni. Viszont fogalmam sincs, mi az, amit szeretnék, amivel foglalkoznék és amiből nem halok talán éhen.
Iszonyatos honvágyam van most, de hazamenni nincs értelme még egy darabig, nem akarok a szüleim nyakán élősködni sem. Valami nyelv-nyelvészet felé gondolkodom, meg még egy csomó minden. Is. Csak a szokásos. Mondjátok, szerintetek?

Plusz az idegeim lakótársilag kezdik felmondani a szolgálatot és eljutottam odáig, hogy nem akarok ezzel a csajjal összetalálkozni sem, mert nincs kedvem jópofizni. Rosszul vagyok a hangjától, attól, hogy állandóan üvölt, hogy annyira trampli, hogy senkit nem vesz észre maga körül. Meg az ajtócsapkodás, meg az igénytelenség és még sorolhatnám. Augusztusban elmennek, de addig még el kell viselni. Mikor Jan itt van, legalább ketten elvagyunk, de most nem lesz itt.

Plusz újfent nekiestem az egyszarvúnak, ami szintén jól bele tud rántani a magány pöfögő posványába, ha megvan hozzá az alaphangulatod.

Nem panaszkodni akartam, csak kicsit el vagyok kenődve. Szorri.