Nem idegbajosnak indult ez a nap sem

Aztán elindultam szokás szerint haza. Lehet, én nem vagyok kellőképp toleráns embertársaim irányába, utazáskor mindig megszaporodnak nyavalyáim. Kezdődik ott, hogy nem értem, hogy ha kibaszott nagy bőrönddel szaladok felfelé a lépcsőn, miért nem bír odébb lépni a kis picsa a gyufásdoboz méretű retiküljével. Aztán. Miért kell a buszoknál kínlódni, mikor egyértelmű, hogy nem fogunk egy buszra felférni. Buszon igazán semmi különös. Hazaérve beülök a kocsiba, kiscsaj megáll mögöttünk, nem tudunk tőle kiállni. Nagymutti rádudál, a birkája meg fogja magát, hátranéz, majd visszafordul, és pofázik tovább. Majd. Vénasszonyok biciklivel. Egyszercsak az egyik fogja magát, bekacsázik az út közepére, majd lepattan a bringáról. Aztán ott fogja a fejét észlelvén, hogy épp hogy nem ütötték el. Hát normális az ilyen? :térdre esik: Lehet, agresszív reakció tőlem, hogy a betonba akarom döngölni, de ne előttem ébredjen már rá, hogy kevésen múlt, hogy a saját hülyeségéből nem vasalták ki. Azon már meg sem lepődtem, mikor szembe jött velünk két másik marha, az egyik kocsival, a másik biciklivel. Szembe...

Később nagymutti is alkotott. Anyámék elmentek vakációzni, nagymuttinak leadták a drótot, mit hogy kell majd itthon. Locsoljunk. Meglocsolok valamit, majd öt perc múlva ő is. Ugyanazt. Azt persze nem, amihez még semmivel sem értem. Aztán pókhálózni akart. Bokrot, seprűvel... Aztán mikor anyámmal beszéltem, ő közölte, hogy elmomndta neki, csak holnap, vagy vasárnap locsoljunk. Ezért áztattam magam egy órán keresztül a slaggal. Nem mintha nem élveztem volna, egyedül még jobb lenne...